9 °C Budapest

Ezek a legolvasottabb könyvek idén nyáron - itt a lista

Pénzcentrum
2014. július 7. 15:05

Csupán az óriási rajongótáborral rendelkező Vavyan Fable tudta megelőzni a Lovasi Andrásról szóló riportkönyvet a Bookline júniusi TOP50 összesítésében. A dobogó harmadik helyén az Amit rosszul tudunk a gyerekekről című pszichológiai újdonság végzett, a listában azonban számos magyar szépirodalmi alkotás is megtalálható.

Ha új regénnyel rukkol elő, Vavyan Fable szinte mindig a toplisták élén landol. A művésznéven alkotó magyar krimiíró ma már kultuszszerzőnek számít, eladott könyveinek példányszáma eléri a 3-3,5 milliót, a Hol volt, hol nem volt...-ban pedig ismét a rá jellemző nyelvi leleménnyel és sajátos humorral teremt újabb különleges világot szellemekkel és csodabogarakkal egy mediterrán szigeten. A civilben Molnár Éva nevet viselő szerző maga mögé utasította a várva várt Idáig tudom a történetet című Lovasi-könyvet is, ami a múlt hónapban csupán már az előjegyzések alapján a TOP50-be került.

Po Bronson és Ashley Merryman könyve, az Amit rosszul tudunk a gyerekekről harmadik helyezése a családpszichológia és a gyereknevelés iránti lankadatlan érdeklődést jelzi, és ugyanígy a kisgyerekeseket szólítja meg a legújabb Bogyó és Babóca foglalkoztatókönyv is (4.): nemcsak 12 új mesével, hanem színes és izgalmas feladatokkal köti le a kicsik figyelmét, ami a nyári pihenőre vágyó szülőknek is felüdülésként szolgálhat.

A 2013-as év egyik legnagyobb nemzetközi könyvsikere, John Green Csillagainkban a hiba című romantikus regénye a hazai bemutatót követően a 4. helyezést érte el a toplistán. A két haldokló tinédzser szerelme nemcsak regényben, hanem immár a magyar mozikban is megérinti a közönség szívét, és ugyanígy filmbemutatóhoz köthető Jonas Jonasson, a Rejtő Jenő reinkarnációjaként is emlegetett svéd író könyve, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (44.). Nemzetközi terepen Alice Munro és Stephen King neve már önmagában garancia a sikerre: a Nobel-díjas írónő Drága élet című novelláskötettel búcsúzik az irodalomtól (10.), míg a horrorklasszis egy olyan vidámparkba helyezte legújabb regényének, a Joylandnek cselekményét (11.), ahol az elvarázsolt kastélyban egy brutálisan meggyilkolt lány valódi szelleme kísért.

Június 9-16. között zajlott a 86. Ünnepi Könyvhét, amelyre számos író készült könyvmegjelenéssel, így nem csoda, hogy az olvasók érdeklődése fokozottan a magyar szerzők felé fordult. Ennek nyomát a júniusi sikerlistán is felfedezni, több újdonság, Esterházy Péter (Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat - 14.), Rakovszky Zsuzsa (Szilánkok - 24.), Ungváry Krisztián (Tettesek vagy áldozatok - 28.) és Bodor Johanna (Nem baj, megértem - 29.) új könyve is az élmezőnybe került, de még mindig a legjobbak között van pár korábbi megjelenés, például Grecsó Krisztián Megyek utánad (7.) és Závada Pál Természetes fény (37.) című műve. Bár műfaja miatt a listában nem tüntettük fel, a TOP50 14. helyén végzett a Libri-Shopline gondozásában újraindult Könyves Magazin is, amely a KönyvesBlogból nőtte ki magát, és immár 96 oldalon mutatja be a kortárs irodalom aktualitásait.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Könyvhét mellett a június közepén kezdődő futball világbajnokság is éreztette hatását, Jonathan Wilson focitörténetet feldolgozó, Futballforradalmak című műve a 22. helyen nyitott. Lévai Balázs Lovasi-könyve az e-könyveket kedvelők között is népszerű volt, itt sikerült az első helyet elérnie, Grecsó Krisztián pedig a szórakoztató irodalom jól ismert szerzői mellett is javított múlt havi helyezésén az e-könyves mezőnyben: a Megyek utánad az ötödikről a 3. helyre került.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem