10 °C Budapest

Ezek a legjobb mosószerek Magyarországon: itt a hivatalos lista

2015. szeptember 23. 14:33

Mosószereket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma. Rögtön az elején lelőjük a poént: az élen egy Aldi-s saját márkás termék végzett.

A mosószerek összehasonlító vizsgálatánál 20-féle környezetbarát és hagyományos, folyékony mosószert teszteltek a szakemberek. Arra voltak kíváncsiak, hogy ezeknek a termékeknek milyen a folteltávolító hatásuk, valamint a színkímélő képességük.

Így vizsgálták

A szakemberek teljesen azonos, fehér színű textildarabokat szennyeztek be kávéval, fűszerpaprikás olajjal, parajjal (alkoholos oldata), meggylével. Ugyanannyi mennyiséget vittek fel a fehér textilmintákra, majd 24 órás száradás után automata mosógéppel, azonos körülmények között, 40 °C-on kimosták.


A mosáshoz a mosószereken feltüntetett, közepesen kemény vízhez és közepesen szennyezett ruhához ajánlott adagolásokat alkalmazták. A mosószerek hatékonyságát pedig folttípusonként hasonlították össze.

Az eredmény

Az NFH szakértői által vizsgált termékek a meggylé foltok eltávolításában jól szerepeltek, ugyanakkor a kávé és a paprikás olaj foltjait egyik mosószer sem távolította el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A beszerzési ár és a csomagoláson feltüntetett adagolási ajánlás alapján kiszámították az egy mosásra eső költséget: egy adag ruha mosási költsége a környezetbarát mosószerek esetében 37 forint/adag és 180 forint/adag között is lehet, hasonlóan alakult a költség a hagyományos mosószereknél is: 35 forint/adag a legolcsóbb,a legdrágább pedig 180 forint/adag.

A termékek többsége közepes-jó színvonalú, a környezetbarát termékek között is választható jó minőségű, megfizethető termék.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem