13 °C Budapest

Ezek ma a legjobb magyar pezsgők (x)

Pénzcentrum
2016. június 1. 10:10

Winelovers Pezsgő Június: tesztet tartottak.

A Winelovers - a Pezsgő Június programsorozathoz kapcsolódó - vaktesztjén idén szinte az összes hazai méthode traditionelle, azaz hagyományos champagne-i eljárással készült pezsgő megmérettetett. A 22 versenyző közül egy tízfős szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. Sopron és Etyek domborítottak!

Mi az a Pezsgő Június?

Hazánk jelentős hagyományokkal rendelkezik pezsgőkészítés terén. Az utóbbi időben a tradicionális pezsgők egyre gyakrabban jelennek meg a pincészetek kínálatában, és mind több borász készít habzó- és gyöngyöző bort is. A pezsgő a decemberhez, szilveszterhez kötődik, azonban egyre többen gondolják úgy, hogy a meleg nyári napokon legalább olyan jól esik egy pohár buborékos ital, mint a különleges események alkalmával.

A Pezsgő Június célja, hogy a pezsgőkre, habzó- és gyöngyöző borokra irányítsa a figyelmet. A Winelovers júniusi rendezvényével szeretné megalapozni, megerősíteni a nyári szezont, népszerűsíteni az ital fogyasztását, ismertetve a hazai kínálatot, valamint ízelítőt nyújtva a nemzetközi választékból. Június 11-i Nagykóstolóján a Corinthia Hotel Budapestben pincészeteket, vendéglátóhelyeket, kereskedéseket, szaküzleteket vonultat fel és mutat be. A rendezvény három mesterkurzusán az érdeklődők szakértő segítségével járhatnak körül egy-egy témát, és ismerhetik meg a legkiválóbb pezsgőpincészeteket.

Top pezsgők a piacon

Azok kedvéért, akik már a rendezvényt megelőzően is szívesen üdvözölnék buborékokkal a nyarat, a Winelovers Pezsgőtesztjén megkereste a legjobb hazai methode traditionelle tételeket. A Borászportál.hu és a Vinoport.hu nevével fémjelzett, a Winelovers Nagykóstolókat megelőző bortesztek rendre Winelovers Prémium Boros Rendezvények tematikájával összhangban keresik az ország legkiválóbb borait. A rendezvények és a tesztek célja országosan népszerűsíteni hazánk borvidékeit és szőlőfajtáit, és széleskörű megjelenési lehetőséget biztosítani a kiemelkedő minőségű boroknak.

A Pezsgő Június Nagykóstoló előtt összesen 22 hazai, tradicionális champagne-i eljárással készült pezsgő közül választották ki a legjobb fehér és rozé tételeket.

Ezek ma a legjobb fehér pezsgők:

  • Taschner Bor- és Pezsgőház Blanc de Blancs Chardonnay brut 2010
  • Kreinbacher Birtok Brut Classic
  • Francois Pezsgőpincészet President Brut 2013
  • Garamvári Szőlőbirtok Blanc Fleur 2008
  • Légli Méthode Traditionelle Brut 2013

A fehérek mezőnyében jól szerepelt még Demeter Zoltán Pincészete, a Sauska Tokaj, és a Frittmann Pincészet. A rozék mezőnyében a Louis Francois President Rosé Brut a legjobb rozé pezsgő.

Ezek ma a legjobb rozépezsgők:

  • Francois Pezsgőpincészet President Rosé Brut 2011
  • Taschner Bor- és Pezsgőház Pinot Noir Rosé 2012
  • Garamvári Szőlőbirtok Evolution Rosé 2008
  • Francois Pezsgőpincészet Pinot Noir Rosé Brut Nature 2012
  • Sauska Tokaj Pezsgő Extra Brut Rosé

A zsűri tagjai voltak:

Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium oktatója; Vancsik Ivett nemzetközi borakadémikus; Káli Ildikó bor és pezsgőszakértő; Hegyi Gábor borkritikus, a Weinakademie Österreich hallgatója; Prisztavok Zoltán, Kreinbacher Birtok; Garamvári Judit, Garamvári Szőlőbirtok; Plutzer Mariann, Garamvári Szőlőbirtok; Evans Viktória head sommelier, Pierrot; Budavári Dóra bormarketing tanácsadó; Englerth Nóra Vinoport-Borászportál olvasó.

A pezsgőtételek egy részét a Bortársaság biztosította.

A Pezsgő Június Nagykóstolóról bővebb információkat talál a honlapon:pezsgojunius.hu

A Nagykóstoló mesterkurzusairól itt olvashat:pezsgojunius.hu/mesterkurzusok

 

 

 

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem