6 °C Budapest

Ezek az idei karácsony slágerkönyvei: itt a kedvencek toplistája

2015. december 10. 12:00

Egy átlag magyar család 50 ezer forintot költ el idén karácsonykor; az egyik legnagyobb sláger pedig várhatóan ezúttal is a könyv lesz. Mutatjuk, melyek a 2015-ös kedvencek.

Habár nagy az eltérés a magyar családok anyagi helyzete között, gyakorlatilag tényként lehet kezelni, hogy a karácsonyi készülődés jelentősen megterheli minden családi költségvetést. Mi sem igazolja ezt jobban, hogy a kiskereskedelmi statisztikák szerint hagyományosan az év utolsó hónapjára koncentrálódik a háztartások (napi fogyasztási cikkeket érintő) kiadásának mintegy 10 százaléka. A kimutatások alapján decemberben hozzávetőlegesen 20 ezer forinttal többet költ csak ilyen termékre az átlag magyar.

A Gfk előzetes felmérése szerint idén egy magyar család átlagosan 50 ezer forintot költ majd a karácsonyi szezonban. Ebben az összegben benne van a karácsonyfa, a szaloncukor, az ünnepi menü, a készülődés járulékos költségei, valamint az ajándékok is. Szakértők szerint az ajándékok köre idén sem változik; a karácsony közeledtével hagyományosan nő a szépségápolási, IT- és szórakoztató elektronikai termékek, az ajándék jellegű élelmiszerek, a gyermekjátékok, és a ruhafélék iránti kereslet. Mindezek mellett

idén is az egyik legnagyobb sláger várhatóan a könyv lesz.

A Pénzcentrum értesülései szerint habár idén a könyvek iránti forgalom jelentős növekedést mutat, nagyobb volumenű piaci változásra egyetlen piaci szereplő sem számít az karácsonyi szezonban.

Nem tudunk, nem számítunk olyan változásra, ami alapjaiban rengetné meg a karácsonyi szezont. Azt látjuk már most, hogy a novemberi forgalom nagyjából 30 százalékkal magasabb volt, mint az első 10 hónap átlaga, ami már nem elhanyagolható különbség. A legerősebb hónap kimagaslóan azonban minden bizonnyal a december lesz, amikor kb. négyszeres forgalomnövekedést várunk. A teljes éves forgalom kb. negyede zajlik le a karácsony előtti 3 hétben, a legnagyobb terhelést december 15-24. között kapja a bolthálózat

- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Kovács Péter, a Libri-Shopline Nyrt. társ-vezérigazgatója.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Pénzcentrum iparági értesülései szerint ugyan az idei évben is nehéz egy-egy slágerkönyvet kiemelni - a karácsonyi szezonban gyakorlatilag minden könyv érdeklődésre tarthat számot -, trendszerűen azonban várhatóan a gyerekkönyveket, a szórakoztató irodalmat és a szakácskönyveket keresik majd nagyobb számban.

Kovács Péter szerint minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthatnak számot a Star Wars filmekhez kapcsolódó könyvek és termékek, illetve a több mint 125 millió olvasót elérő Grey - A szürke ötven árnyalatának legújabb kötete is. A novemberi eladások pedig jól mutatják, Frei Tamás Agrárbárók című új regényét is sokan keresik majd. De nemcsak az újdonságok fogynak majd várhatóan nagyobb számban. Sokan ugyanis ilyenkor szerzik be az év közben megjelent bestsellereket is. Ilyenek lehetnek többek között Borbás Marcsi szakácskönyve, Gárdos Péter Hajnali láz, illetve Leiner Laura Hullócsillag c. regénye is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem