Ezek az élelmiszerek drágultak a legtöbbet egy év alatt

2017. szeptember 8. 11:30

Idén augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek drágultak.

A fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal nőttek 12 hónap alatt, 2016. augusztushoz viszonyítva. Az élelmiszerek ára 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrémé 12,5, a sajté 10,8, a sertéshúsé 9,9, a párizsi, kolbászé 7,0, a kávéé 6,2, a cukoré és a kenyéré 5,3 százalékkal. A baromfihús ára 14,5 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, átlagosan 5,8 százalékkal. Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 3,3, ezen belül a járműüzemanyagoké 5,8 százalékkal nőtt. A szolgáltatások ára 1,8, a háztartási energiáé 0,7 százalékkal emelkedett, ez utóbbin belül a tűzifa 6,1 százalékkal drágult, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 0,3%-kal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékkal kevesebbe kerültek.

Egy hónap alatt, 2017. júliushoz viszonyítva fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 6,6 százalékos árcsökkenésének következménye. (E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal emelkedett.) A vaj, vajkrém 3,4, a sajt 0,8, az étolaj 0,6 százalékkal drágult. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,6, ezen belül a járműüzemanyagoké 1,2 százalékkal lett magasabb. A tartós fogyasztási cikkekért és a szolgáltatásokért átlagosan 0,1 százalékkal kellett többet fizetni. A háztartási energia ára nem változott. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 1,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

2017. január-augusztusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal nőttek.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem