13 °C Budapest

Ezek a legújabb trükkök: így verhetnek át, ha a neten vásárolsz

2015. április 23. 06:02

Egyre többet vásárolunk a neten: 2014-ben 20 milliárddal(!) többet költöttünk a webáruházakban, mint egy évvel korábban. Persze a netes vásárlás növekedésére a csalók is rárepülnek. Mutatjuk, mik a legújabb trükkök, lehúzások.

Folyamatosan bővül az internetes piac, naponta jelennek meg újabb és újabb webáruházak. A tavalyi évben 133 milliárd forintos forgalmat generáltak a magyar webshopok, ez a szám közel 20 milliárddal több mint 2013-ban. Egy netes vásárlás során pedig átlagosan 11 900 forintot költöttünk. Az online vásárlásnak valóban sok előnye van, például a széles kínálat, vagy a kényelmi szempontok - és persze a webshopok vasárnap is nyitva vannak. Azonban továbbra is sokszor előfordul, hogy nem azt kapjuk, amire számítottunk.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2014-ben készített felmérésében a vizsgált webáruházaknak 80 százalékában talált valamilyen problémát. Ez a szám meglehetősen magas, ráadásul a 2012-es és a 2013-as adatokhoz képest 10 százalékos növekedést jelent. Fontos azonban megjegyezni, hogy 2014-ben a változó jogszabályok jelentősen átalakították az elektronikus kereskedelmet, a vállalkozások pedig nem voltak megfelelően felkészülve - tudta meg a Pénzcentrum az NFH-tól.


Az 53 elvégzett próbavásárlásból 45 esetben fordult elő valamilyen jogsértés, ez a vizsgált eseteknek a 85 százalékát jelenti. A jótállási jegyeknek pedig 83 százaléka volt kifogásolható. Pozitívumként értékelhető azonban, hogy az NFH-nál azt tapasztalják, hogy a problémás webáruházak, igyekeznek minél előbb kijavítani a hibákat.

Leggyakoribb átverések az online vásárláskor

  • 1. Valótan ár van feltüntetve a honlapon.
  • 2. A postázott termék nem azonos azzal, amit megrendeltünk.
    Például: nem várt színt kapunk, ez akkor fordulhat elő, ha az interneten látott képen nem volt feltüntetve, hogy az csupán illusztráció. (Ezért a vevő jogosan hihette, hogy a képnek megfelelő terméket fogja megkapni. Volt azonban olyan is, akihez igaz bőrből készült termék helyett műbőr érkezett)
  • 3. A jótállási jegy vagy a használati/kezelési útmutató hiánya.
  • 4. Később vagy egyáltalán meg nem érkező termék. (Ez leginkább az ünnepek idején jellemző.)
  • 5. Hamisított termék küldése.

Fontos tudunk, hogy az online vásárlások alkalmával egy speciális, indoklás nélküli elállási jog illeti meg a vásárlót.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az áru átvételétől vagy a szolgáltatás igénybevételétől számítva 14 napon belül egyoldalúan visszaléphetünk a vásárlástól.

Ez kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk megismerni a terméket. Ezt ugyan sok vállalkozás nem biztosítja, de a próbavásárlások tapasztalatai azt mutatják, hogy a szolgáltatók egyre nagyobb számban ismerik el a fogyasztónak a többletjogát.

Mire figyeljünk?

  • Utánvéttel való fizetés
    Amennyiben lehetséges, ezt a fizetési formát válasszuk. Hiszen ekkor elkerülhetjük azt, hogy ne érkezzen meg a már kifizettet termék, mert csak akkor kell érte fizetnünk, ha azt már átvettük.
  •  Legyen a cégnek címe, ügyfélszolgálati elérhetősége
    A legalapvetőbb elvárás, hogy informálódjunk a cégről, akitől rendelni szeretnénk. Semmiképpen ne rendeljük az eladó személyét titokban tartó webáruházból! Arról, hogy a kereskedő valóban létező gazdasági szereplő-e meggyőződhetünk az ingyenesen és elektronikusan elérhető cégjegyzékben. Az ügyfélszolgálatnak pedig az időközben felmerülő kérdéseinket is feltehetjük.
  •  Olvassuk el az általános szerződési feltételeket
     Mindig szánjunk elég időt a tájékozódásra. A szerződési feltételeket és a termék leírását akár ki is nyomtathatjuk, vagy elmenthetjük, mert később ez akár jó bizonyítékként szolgálhat. Esetleg olvassuk el a tapasztalatokat a fórumokról.

  • Hasonlítsuk össze az árat más oldalakkal
    Gyakran előfordulhat, hogy az akciós ár is magasabb, mintha egy másik oldalról rendeltük volna. A túlságosan kedvező ár azonban szintén gyanús lehet, mert fenn áll az esélye annak, hogy a kereskedő ilyen olcsón nem fogja kiszállítani a terméket.
  • Tájékozódjunk előre a plusz költségekről
    Ilyen lehet például a szállítási díj, díszcsomagolás, vagy a gyorsabban megérkező áru extra költsége.
A kereskedő köteles az online rendelésünket 48 órán belül elektronikusan visszaigazolni


Mi tegyünk, ha már megtörtént a baj?

Ne feledkezzünk meg arról, hogy 14 napig indoklás nélkül elállhatunk a vásárlástól. Probléma esetén elsősorban próbáljunk megegyezni a kereskedővel, ekkor hasznos, ha a panaszunknak írásos nyoma is marad. Ha nem kapjuk vissza a vételárat, akkor fordulhatunk a fogyasztóvédőkhöz, a Budapesti Békéltető Testülethez, vagy a bírósághoz is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm