21 °C Budapest

Ezek a legolvasottabb könyvek most Magyarországon

2017. december 17. 07:02

Karácsonyi dalok a bevásárlóközpontokban, tömeg: indul az utolsó roham az ajándékokért. Egy átlagos magyar család becslések szerint közel 43 ezer forintot költ majd el a karácsonyi kiadásokra, köztük a meglepetésekre. Több felmérés szerint az idei slágerajándék - csak úgy, mint tavaly - a könyv lesz. Utánajártunk, melyek az idei tél nagy kedvencei.

Változó, hogy ki mennyit költ ajándékokra karácsonykor, az azonban biztos, hogy a karácsonyi készülődés jelentősen megterheli a családi kasszát. Az NRC által készített reprezentatív felmérés szerint a magyar háztartások átlagosan 42900 forintot költenek a karácsonyhoz kapcsolódó kiadásokra: vagyis az élelmiszerekre, az utazásra, ajándékokra. Érdekes, hogy a megkérdezettek nagy része leginkább ajándékba kapott készpénznek örülne, és sokan valamilyen élményt szeretnének, de a kézzel készített meglepetéssel is nagy örömet lehet okozni.

A felmérés szerint ugyanakkor az egyik legnépszerűbb ajándék még mindig a különböző szépségápolási cikkek, ugyanakkor sokan vásárolnak különféle ruhákat is szeretteiknek, de könyvet is sokan szánnak a fa alá.

A novemberi forgalom nagyjából 30 százalékkal magasabb volt, mint az első 10 hónap átlaga, ami már nem elhanyagolható különbség, a legerősebb hónap azonban kimagaslóan a december, amikor kb. négyszeres növekedést várunk. A teljes éves forgalom kb. negyede zajlik le a karácsony előtti hetekben, a bolthálózatban a karácsony előtti utolsó hét a csúcs, az online felületeken december közepén rendelnek a legtöbbet a vásárlók. Az átlagos kosárérték kb. 20 százalékkal magasabb, mint az év többi részében, nagyjából 5000-6000 forint

- mondta a Pénzcentrum megkeresésére Kovács Péter, a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója.

A Scolar kiadónál is jelentős a forgalomnövekedés decemberben, megkeresésünkre közölték, decemberben az online vásárlások esetében a kosárérték még a rendszeres akciók mellett is meghaladja az 5000 forintot.

Ezeket a könyveket keresik a magyarok

A Scolar Kiadónál a rendszeresen frissített sikerlistán jelenleg ez az első 10 tétel:

  • 1. Susanne Gernhäuser: Keress, találj, mesélj! Boldog karácsonyt!
  • 2. Gerlóczy Márton: Mikecs Anna - Altató
  • 3. Karafiáth Orsolya: Szirén
  • 4. Janne Teller: Macskaköröm
  • 5. Ian McEwan: Dióhéjba zárva
  • 6. Obádovics J. Gyula: Életem - Hiszek a végtelenben
  • 7. Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen
  • 8. Juhász Előd: Kocsis Zoltán - Emlékmozaikok - Képek, hangulatok
  • 9. Művészi kézírás - Kreatív ábécék minden alkalomra
  • 10. Grill, burger, barbecue - A BBQ-világbajnok receptjei

A szépirodalmat tekintve a külföldi szerzők közül Janne Teller, Sofi Oksanen, Linn Ullmann és Erlend Loe könyveit keresték a leginkább az olvasók az elmúlt hónapokban, a magyar szépírók körében pedig Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Tisza Kata és Száraz MiklósGyörgy írásai voltak a legnépszerűbbek az ősz-tél folyamán.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

De az ünnepek közeledtével a gyerekkönyveket és az életmód kiadványokat (egészség, ezoterika, gasztronómia, sport és szabadidő), valamint a design könyveket is a szokásosnál többen keresik.

A Bookline.hu magyarországi könyveladásai alapján a tízes lista a következőképpen fest:

  • 1. Bödőcs Tibor Addig se iszik
  • 2. Fa Nándor: Magad, uram
  • 3. Leiner Laura: Ég veled - Iskolák versenye első kötet
  • 4. Ken Follett: A tűzoszlop - Kingsbridge-trilógia III.
  • 5. Jeff Kinney: Egy ropi naplója 12. - Lépjünk le!
  • 6. Vekerdy Tamás: Belső szabadság - Elég jó szülő - elég jó gyerek
  • 7. Jo Nesbo: Szomjúság
  • 8. Náray Tamás: Zarah
  • 9. Hygge - A dán életérzés, amely boldoggá tesz
  • 10. Sebestyén Balázs, Tóth Gábor: E-mentes övezet 2., avagy több mint reggeli

Ha pedig a Bookline online általános sikerlistáját nézzük, így néz ki a rangsor:

  • 1. Fa Nándor. Magad, uram
  • 2. Havas Henrik: Vona Gábor - Újratervezés
  • 3. Homonnay Gergely: Az elnökasszony - A bundás választás
  • 4. Bán Mór: Isten árnyéka - Hunyadi - Kilencedik könyv
  • 5. Francesca Cavallo - Elena Favilli: Esti mesék lázadó lányoknak - 100 különleges nő története
  • 6. E. L. James: Sötét - A sötét ötven árnyalata Christian Grey szerint
  • 7. Berg Judit - Kertész Erzsi: A négy madár titka
  • 8. Csepella Olivér: Nyugat + zombik
  • 9. Sarah J. Maas : A Court of Mist and Fury - Köd és harag udvara - (Tüskék és rózsák udvara 2.)
  • 10. Anne Ameling - Monika Parciak: 3-5-8 perces mesék - Mikulásra és karácsonyra
Elég sok olyan vásárló van, aki évente egyszer, karácsony előtt vesz könyveket. Közülük sokan akarnak biztosra menni, ezért azokat a szerzőket részesítik előnyben, akikről már hallottak valakitől, vagy valaha tanultak. A Magvető esetében ez azt jelenti, hogy ilyenkor kiemelkedően fogynak többek között Tóth Krisztina, Bodor Ádám, Szabó T. Anna, Gabriel García Márquez, Grecsó Krisztián, Ottlik Géza, Szerb Antal, Pilinszky János, Spiró György művei

 - válaszolta a Pénzcentrumnak Dávid Anna, a Magvető Kiadó igazgatója. A Magvetőnél egyébként a sikerlista 2017-ben a következőképpen fest:

  • Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés
  • Szabó T. Anna: Törésteszt
  • Tóth Krisztina: Párducpompa
  • Dragomán György: A fehér király
  • Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
  • Gabriel García Márquez: Utazás kelet-Európában
  • Rakovszky Zsuzsa: Célia
  • Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi
  • Grecsó Krisztián: Jelmezbál
  • Király István: Napló 1956-1989

Dávid Anna viszont megjegyezte, ez a lista a következő két hétben némiképp változni fog, mert az ősszel, illetve a télen megjelent kötetek, mint például Spiró György Kőbéka című új regénye iránt most kezdett el igazán érdeklődni a közönség.

Jól jönne egy kis pénz így karácsony előtt? Mit szólnál 300 ezer forinthoz?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 13,81%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cofidis, a Budapest Bank, illetve a Providentgyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem