Ezek a legolvasottabb könyvek idén tavasszal - itt a bestseller lista

Pénzcentrum
2014. március 15. 16:04

A slágertémáknak számító gyereknevelés és a pszichológia mellett a kortárs magyar irodalom is a figyelem fókuszába került februárban. És ami a Valentin-nap hónapjában egyáltalán nem véletlen: a romantikus történetek ezúttal is taroltak!

Az önismeret és a tudatos változás korát éljük, így szinte természetes, hogy a pszichológiai kiadványok, azon belül a gyermeknevelés és a család témakörét boncolgató könyvek sikere februárban is töretlen volt: a legjobban keresett nyomtatott művek között ismét az első helyen végzett Vekerdy Tamás Jól szeretni - Tudod-e, milyen a gyereked? című alkotása, míg Jane Nelsen Pozitív fegyelmezése a dobogó 3. helyéről a 2.-ra került. A sikerlistában változatlanul szép számmal vannak jelen az utóbbi hónapok sikerei, többek között Müller Péter (16.), Buda László (22.), Pál Ferenc (29.) és Bagdy Emőke (39.) művei, ami jól mutatja a hazai olvasók érzékenységét és lelki útmutatás iránti igényét.

Ugyanakkor mind a nyomtatott, mind az e-könyves sikerlista jól példázza az olvasóközönség kortárs magyar irodalmi történésekre való fogékonyságát is. Február 19-én megrendítette a hazai közéletet Borbély Szilárd József Attila-díjas író halála, és ennek is köszönhető, hogy a 2013-ban megjelent, szatmári mélyszegénységről szóló Nincstelenek - Már elment a Mesijás című regénye a nyomtatott TOP50-ben a 3., az e-TOP10-ben pedig a 2. legkeresettebb lett a hónapban. A kortárs magyar irodalom iránti érdeklődés azonban ennyiben nem merül ki. Verseskötettel általában nehéz betörni a legnépszerűbb nyomtatott művek közé, Simon Mártonnak, a slam poetry egyik legismertebb hazai úttörőjének mégis sikerült: a Polaroidok a 40. helyen nyitott. Novelláskötettel az áttörés legalább ennyire nehéz, Kötter Tamás Rablóhalak című történetgyűjteménye a múlt hónap óta 15 helyet ugorva mégis a 19. helyen végzett.

Kisebb-nagyobb változásokkal az 50 legkeresettebb könyv között szerepelnek a régi befutók is: Dan Brown Inferno-ja (4.), Suzanne Collins Éhezők viadala-trilógiája (5., 10., 11.) E.L. James 50 árnyalat-sorozata (23., 36., 47.) Leiner Laura gimis sikerszériája (25., 46., 48.) és Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyvei (14., 20.). Hasonlóan ígéretes pályafutás elé néz A könyvtolvaj is, amely a 6. helyen nyitott: Markus Zusak történetének filmváltozata január végén került a mozikba, és így az eredetileg 2005-ös regény iránt is megnőtt az érdeklődés. A Valentin-nap februárban fókuszba hozta a szerelmet is, így az olvasók kedvencei közül nem hiányozhattak a romantikus könyvek sem: Jill Mansell A szerepcsere című, egy kisbabás nőfaló történetét elbeszélő regénye múlt hónap óta 25 lépcsőt átugorva a 7. helyezést érte el, őt követi Johanna Lindsey Az én bukott angyalom - Locke család 3. (8.) és J. Kenner: Örök rabság (9.) című újdonsága.

És ha már a szórakoztató irodalomnál tartunk, az e-könyvek TOP10-ében is bőven akad rá példa. Borbély Szilárd utolsó regénye mellett a listát M.C. Beaton brit krimiszerző két vicces detektívjének, Hamish Macbethnek (1.) és Agatha Raisinnek (3.) kalandjai vezetik csakúgy, mint februárban. Filmes blockbuster és irodalom összekapcsolódása itt is jellemző: A Wall Street farkasa a 6. helyen végezve kapaszkodott fel a legjobbak közé. J. Kenner: Örök rabság című újdonsága az e-könyvek között is szép helyezést ért el (7.) - rajta kívül Fejős Éva Éjszaka Bangkokban (4.) és Fábián Janka Rozmaring (10.) című könyvsikere képviselte még a romantikus műfajt. Nem hiányozhatott a legnépszerűbbek közül a pszichológiai tematika sem: Brené Brown Bátraké a boldogság című tanácsadó könyve több hónap elteltével is képes volt elegáns helyezést elérni (5.).

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem