18 °C Budapest

Ezek 2020 legnépszerűbb gyerekkönyvei: imádják a kicsik, még nem késő beszerezni

2020. december 19. 07:04

A pandémia alatt nem csökkent, sokkal inkább nőtt a könyvek népszerűsége, és az előző évekhez képest növekedett a kereslet a gyermekkönyvek iránt is. A kereskedők azt remélik, ez a lendület kitart az ünnepekig, sőt, még utána is. Olvasni jó, és a legjobb, ha már gyerekkorban rászoktatjuk a legkissebbeket: azokat a könyveket szedtük most össze, melyek segítségével, ez egészen biztosan nem lesz nehéz.

A könyv soha nem megy ki a divatból, hiába temetik most már évek, évtizedek óta ezt a formátumot. És ilyenkor karácsony előtt megsokszorozódnak az eladások. Miközben továbbra is főleg a szórakoztató elektronikai és számítástechnikai, valamint a háztartási gépek állnak az internetes vásárlók érdeklődésének középpontjában, tavaly karácsonyhoz képest többszörösére nőtt a keresések volumene a sportfelszerelések és a könyvek körében is.

59 kiadó töltötte ki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése tagjainak októberben kiküldött, a könyvszakma aktuális helyzetére vonatkozó kérdőívet. Ezek alapján kiderült, hogy az idei első kilenc hónap könyveladásból származó árbevétele a kérdőívet kitöltő kiadók 62,71%-nál csökkent, a megjelent címszám pedig 76,27%-nál csökkent. Kiderült emellett az is, hogy az utolsó negyedévre tervezett és már megjelent címek száma ezen kiadók 66,1%-nál csökkent, 18,64%-nál pedig több az előző év azonos időszakát véve bázisként. Azonban a március közepi boltbezárások se nullázták le a könyvértékesítést, a webshopok forgalma is megnőtt, mind a nagy webáruházakban és a kiadói webshopokban is. Az a vírushelyzet alakulásától, a megszorító intézkedések mértékétől függ, hogy mi lesz a karácsonyi szezonban és hogyan alakulnak a forgalmi mutatók.

Középpontban a gyermekkönyvek: egy szebb jövő záloga

Sokan arról számolnak be, hogy a pandémia alatt jelentősen megnőtt a gyermekkönyvek iránti kereslet, és arra számítanak, karácsonyig kitart ez a lendület. A digitalizált világban egyre fontosabbá vált ennek a napnak az üzenete, miszerint a gyerekekkel meg kell szerettetni az olvasást, a könyveket, hiszen azok nemcsak szórakoztatnak, de tanítanak is. Fontos, hogy minél kisebb korban elkezdődjön az olvasóvá nevelés, ennek első lépése az, ha a szülő olvas fel meséket. 

Az olvasásnak számos pozitív hatása van, de hiánya is érzékelhetővé válik az iskolai évek alatt.

Mindenekelőtt bővíti a szókincset, fejleszti a szövegértést, fogékonyabbá tesz a nyelvtan iránt, szélesíti a látókört, nyitottabbá teszi a gondolkodást. A legalapvetőbb haszna pedig: segíti feltérképezni a világunkat a képzelet segítségével, útmutatót ad a környezet működéséhez. A mesék által pedig megtanulhatjuk, hogyan küzdjünk meg a problémákkal, milyen értékeket tartsunk fontosnak. Olvasni tehát nem csak jó, de hasznos is.

Legnépszerűbb gyermekkönyvek 2020

A két év (2019 és 2020) között nincs különbség az eladások tekintetében a gyerekkönyveknél december 7-ei zárással. Az látható, hogy a legtöbb eladott példány 3-6 és 6-10 éves korosztálynál figyelhető meg. Ez a kisebb korosztály esetében azért lehet ilyen kiugró mivel számukra a mesekönyvek mellett számtalan színező, kifestő is szerepel a kínálatunkban. A 6-10 éveseknek pedig elkezdődik az iskola, jobban érdeklődnek a mesék és történetek iránt, illetve megjelennek a kötelező olvasmányok is már. A gyerekkönyvek piaca az egyik legdinamikusabban növekvő rész a könyvpiacon - tudtuk meg a Libri Bookline pr-menedzserétől.

Az előző évekhez képest növekedett a kereslet a gyermekkönyvek iránt. Legnépszerűbb gyerekkönyvünk Beatrix Potter: Nyúl Péter és barátai volt, ami a Manó Kiadónál jelent meg idén. A kötetet a népszerű szerzőpáros Szabó T. Anna és Dragomán György fordította magyar nyelvre - tudtuk meg Simon Ákostól, a Líra Csoport marketing igazgatójától.

"Beatrix Pottert felnőttként, de kisgyerekes anyaként ismertem meg, a gyerekekkel összebújva fordítottuk a meséket tíz éven át, része az életemnek, az emlékeimnek és az örömeimnek." - nyilatkozta Szabó T. Anna író, műfordító a Nőklapjának. A történeteket annyira megszerette, hogy egy játékos fotózás kedvéért Beatrix Potter karakterébe is belebújt, hogy népszerűsítse a könyvet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szintén sokan keresték idén Balázsy Panna: Szandra és a csajok sorozatának két új kötete a Csendháborítás és a Csokiszuflé is. És sokaknál várható a fa alá kerül meglepetésként Tóth Krisztina: Malac és Liba sorozatának 3. kötete, Gatyát fel! címmel.

A nagyobbak kedvence volt Mucha Dorka: Nincs idő című regénye, ami az első szerelem mindent beborító rózsaszín ködéről mesél, de legfőbb üzenete talán mindannyiunkhoz szól: "Aki szeret az nem bánt!"

Igazi sláger idén a fiúknál két történet, J. F. Cooper: Nagy Indiánkönyve (ami persze felnőtteknek is tökéletes olvasmány), valamint Catherine Gilbert Murdock díjnyertes regénye a Fiú könyve, ami szintén egy "családi fordításban" jelent meg, három fordítója: Müller Lili Berill, Müller Máté és Müller Péter Sziámi.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm