21 °C Budapest

Ez is megváltozott: ma már nem hibátlan bort keresünk?

2020. december 2. 08:15

A netes eladás segít megoldani a logisztikát és várhatóan erősödni fog - erről beszélt Palotai Zoltán a Bortársaság kiskereskedelmi vezetője a HelloVidéknek adott interjújában. Szerinte ma már engedékenyebbek a vásárlók, mint korábban.

"Aktív évünk volt, ráadásul a karácsonyi időszak előtt állunk, ami mindig egy magasabb fokozatra kapcsolást jelent" - összegezte a lapnak az esztendőt a cégvezető, aki székesfehérvári nyitásukról azt mondta: ez egy régóta vágyott helyszín számukra, emellett egy gyorsan fejlődő, nagy múltú város. "Mindig azzal a szándékkal nyitunk új boltot, hogy az része legyen a város vagy városrész életének, ne lógjon ki onnan, ne legyen túl elitista, de teremtsen és képviseljen értéket" - fogalmazott az interjúban.

Arra a kérdésre, hogy szokták-e a helyi igényekhez igazítani a kínálatot, igennel felelt azzal együtt, hogy a teljes választékukat mindenhol kínálják.

Palotai szerint a borászok közt fontos probléma a borokhoz való folyamatos hozzájutás logisztikája, amit az internetes rendelés old meg, amely erősödhet a közeljövőben. Szerinte a rutinos fogyasztók ragaszkodóak egy borászathoz, de kipróbálnak újdonságokat is. Azt is kifejtette, hogy tapasztalata szerint a vevők ma a korábbi időszakhoz képest engedékenyebbek atekintetben, hogy hibátlan-e a bor, "ha izgalmas a sztorija vagy az, aki készítette". A teljes interjú IDE kattintva olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem