14 °C Budapest

Ez húzza le a mélybe a magyar gazdaságot: halmokban áll az eladatlan áru

2020. június 18. 09:31

Nem csak a lakosságnál vezetett márciusban pánikvásárláshoz a járvány kitörése, az ellátási zavarokra a cégek egy része is megrendeléseinek növelésével reagált. Az ezt követő hetekben azonban az ipar jelentős részében nagyon durván visszaesett a termelés, volt olyan terület, ahol áprilisban 80 százalékkal csökkent a kibocsátás. Így még azoknál a cégeknél is felhalmozódtak a készletek, amelyek nem reagáltak érdemben a márciusi szállítási problémákra, ahol azonban még növelték is emiatt a megrendeléseket, jelenleg halmokban áll az alapanyag vagy az eladatlan készáru.

Bár már régen volt, és szerencsére viszonylag gyorsan megoldódott, de március közepén a magyar ipar egy jelentős részében komoly ijedelmet okozott, hogy a határok lezárása és az akkor még kiforratlan szabályozás miatt elég durván elkezdett akadozni a közúti szállítmányozás - írja a G7. A magyarországi veszélyhelyzet elrendelését követő napokban volt olyan időszak, amikor egész Szlovákián keresztül a csehországi Brnóig, 93 kilométer hosszan sorakoztak azok a kamionok, amelyek Magyarországra próbáltak belépni Rajkánál.

Mivel normál működés mellett a cégek átlagosan nagyjából egyhavi készletet tartanak - de számos, a termeléshez szükséges anyagból, alkatrészből ennek is csak a töredéke áll rendelkezésükre -, ezért a szállítások elakadása tényleg komoly kockázat volt. Akkor voltak olyan cégek, amelyek már csak napokban számoltak a kényszerű leállásig, utóbbira azonban szerencsére végül tömegesen nem került sor, a közúti forgalom gyorsan normalizálódott. A cégek többsége azt tapasztalta, hogy egy rövid időszaktól eltekintve nem volt gond a szállításokkal.

Felhalmozódtak a készletek

Az alapvetően az adott vállalat profiljától függ, hogy milyen formában gyűlt fel a készlet a cégeknél. Azoknál a társaságoknál, amelyeknek szélesebb a termékpalettája, túl sok mindent nem volt érdemes előre letermelni, hiszen nem tudhatták, hogy pontosan milyen késztermékekre lesz szükségük, ha végre beindulnak a megrendelések. Így náluk többnyire az alapanyag, illetve a termeléshez szükséges alkatrészek állnak a raktárban.

Az olyan vállalatoknál azonban, amelyek legfeljebb néhány terméket vagy alkatrészt gyártanak, teljesen más a helyzet. Különösen igaz ez az autóiparra, ahol az egész ellátási lánc működésének a szállítások megfelelő időzítése az alapja. Mivel itt az egyes beszállítók egy elég jól lehatárolt termékkört gyártanak, nekik nem jelentett túl nagy kockázatot, ha ezt előre letermelik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Főleg, hogy így jobban fel tudtak készülni a szektor újraindulására is. Több cégnél is azzal számoltak, hogy a nagy gyártók egyik pillanatról a másikra kezdenek majd el nagyobb mennyiséget rendelni, amit viszont a beszállítók a jelenlegi visszafogott kapacitással nem biztos, hogy azonnal le tudnának nekik gyártani. Épp ezért a holtidőszakban - amikor amúgy sem tudtak mit kezdeni a hirtelen feleslegessé vált munkaerővel és kapacitásokkal - sokan inkább előre termeltek, és most ezeket a késztermékeket raktározzák.

Ennek viszont akár hosszú távú hatása is lehet a teljes magyar gazdaságra. A raktárban álló készleteket ugyanis a jövőben már nem kell újra legyártani, ezek akkor járultak hozzá a teljes gazdaság teljesítményéhez, amikor megtörtént a felhalmozás. Magyarul a késztermékkészletek a nagy leállás időszakában kissé felfelé torzították a hazai GDP-adatot, az újraindulást követően viszont némileg visszavethetik majd a gazdasági növekedést. A 2008-as válság kirobbanását követően például hosszú negyedéveken keresztül a készletek leépítése volt az egyik legfontosabb GDP-csökkentő tényező.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem