13 °C Budapest

Ez az egyik oka a brutál drágulásnak: Magyarországon is elszálltak az árak

2021. március 1. 10:30

Nem csak a bőrünkön, de a pénztárcánkon is érezhetjük a koronavírus okozta globális egészségügyi- és gazdasági hatásokat. A tavaly tavaszi felvásárlási láznak köszönhetően elkezdtek kifogyni a felhalmozott tartalékok, emiatt termékhiány lépett fel több áruházban. Ezen kívül azt is tapasztalhatjuk, hogy a szállítmányozási díjak emelkedése az élelmiszer, és az egyéb fogyasztási cikkek áraiban is meglátszik.

Az egyik ok a konténerhiány, ami nem csak a szállítmányozást érinti, de többek között kihat az áruházláncok működésére, az alapanyagok beszerzésére, az élelmiszer kereskedelemre, és így tovább.

Normál esetben egy Shanghai-Koper fuvar egy 40 lábas konténer esetében 1200-1800 dollárba kerül, most azonban 8500 dollárt is elkérhetnek érte. Januárban ez az összeg 11.000 dollárig is felugrott

- árulta el Bakonyi Ádám, a Speed Line s.r.o nemzetközi fuvarozó cég logisztikai munkatársa. A Covid-19 egyik következményeképp számtalan rakodómunkást küldtek kényszerszabadságra, vagy rúgtak ki az állásából, ezért most a szállítmányozással foglalkozó cégeknek szembe kell nézniük egy komoly munkaerőhiánnyal.

Jelenleg nincsen elég ember, aki lepakolja a kikötőkben álló felhalmozott konténereket és nincsen elég sofőr, aki ezeket el- és visszaszállítsa az adott országba, illetve kikötőbe. Általában kirakodást követően 2-3 nap alatt ki lehet üríteni egy konténert, most ez a folyamat több, mint egy hétbe telik

- tette hozzá a szakember.

Alapból az árat a kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg. Most az a helyzet, hogy konténerből óriási hiány van, ezért a mérleg átbillent a konténerek iránti kereslet irányába, ami hatással van az árképzésre. Mivel Kína relatíve hamar kilábalt a gazdasági válságból, intenzív exportba kezdett 2020 nyarán, és - tekintettel az októberi nemzeti ünnepükre - igyekezett szeptember végéig lebonyolítani a nemzetközi szállítmányokat.

A kínai exporttal rengeteg konténer elindult a világba, azonban a kikötői rakodómunkások és a sofőrök hiánya miatt nehezebben tudják begyűjteni azokat. Ennek köszönhetően lelassult, és elkezdett akadozni a szállítmányozás, ami nagyon sokba kerül nekünk

- foglalta össze a szakember.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A fuvarozó cégek igyekeznek a konténerhiányból adódó költségeket a teherszállítás díjának emelésével kompenzálni. A korábban forgalomból kivont szállítóhajók sokáig a kikötőkben álltak, amiket újra üzembe kell helyezni, az pedig nagyon magas költségekkel jár. Ezek a költségek aztán tovább gyűrűznek a megrendelők felé, akik csak a termékek árának növelésével tudják ezt kompenzálni - így jut el ez a globális gazdasági probléma a vásárlók szintjéig.

Nagy Gábor, a Szerszamkell.hu online barkácsáruház ügyvezetője a saját bőrén tapasztalja a változásokat:

Sajnos minden rendelésünk jelentősen csúszik. Normál esetben a szezonális termékeink, mint pl. a kerti bútorok, vagy a permetező/öntöző gépek, már március elején megérkeznek a raktárba, most valószínűleg ez a dátum április végére tolódik. Az a rakomány, amit februárra vártunk, még csak most indult útnak. A másik probléma az alapanyaghiány. A gyártóink hónapok óta nem, vagy sokkal magasabb áron jutnak alapanyaghoz, ami szinte minden barkácstermékünket érinti. A vas pl. 20-50%-ot drágult, így kénytelenek vagyunk mi is jelentősen megemelni az árainkat, ami elképzelhető, hogy két számjegyű lesz, ha nem javul a helyzet.

“Jelenleg a megszokott fuvardíj többszörösét kérik el a cégek, bár januárhoz képest jobb a helyzet. Az árszint hetente változik, de remélhetőleg nyárra már visszaáll minden a normális kerékvágásba." - reméli a szakember.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm