21 °C Budapest

Ez a magyarok kedvenc kenyere: lenyomta a félbarnát is

2019. június 26. 17:03

Az árnál fontosabb a kenyér minősége a magyar fogyasztók többségének - derül ki a JÓkenyér országos, a felnőtt magyar lakosság (18+ évesek) körében, ezer fő bevonásával, reprezentatív mintán végzett legfrissebb online kutatásából. A válaszadók 72 százaléka inkább fizet többet, csak a megvásárolt kenyér legyen olyan jó, ami az egyéni elvárásainak megfelel.  A tudatosság terén viszont van még bőven tennivalója a vásárlóknak. Bár a megkérdezettek több mint fele (56 százalék) figyel rá, mit tesz a kosarába, azért ez nem feltétlenül jelenti, hogy alaposabban is utána néznének a pékáruk összetevőinek, vagy a hozzáadott adalékanyagoknak.

Európai összevetésben a magyar lakosság a középmezőnyben helyezkedik a kenyérfogyasztás terén. Hazánkban átlagosan az egy főre eső mennyiség 37 kilogramm. Vannak országok, ahol ennél jóval többet (50 kilónál is többet), míg számos más helyen pedig kevesebbet vesznek ebből, az egyik legfontosabb alapélelmiszerből.  A JÓkenyér friss kutatása szerint, akik kevés kenyeret esznek Magyarországon, ezt főleg azért teszik, hogy csökkentsék napi szénhidrátbevitelüket, vagy csak más pékárukat részesítenek előnyben. Ellenben a válaszadók több mint harmada minden tekintetben kenyérpártinak bizonyult. Javarészük (22 százalék) szereti a kenyeret, ezért semmiképpen sem mondana le róla és elképzelni se tudná a napi étkezéseit nélküle. Kisebb hányaduk (8 százalék) pedig az egészséges táplálkozás részének tekinti, ezért fogyasztja azt rendszeresen.

Az előbbi tükrében meglepő hogy a fehér kenyér népszerűsége továbbra is töretlen. A válaszadók közel fele (48 százalék) ezt a típust keresi és vásárolja nap, mint nap. A preferencia sorrendben a második a búzából készült félbarna kenyér, amit a megkérdezettek 39 százaléka tesz rendszeresen a kosarába, míg a dobogó harmadik fokán a teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyerek állnak. Utóbbiakat a kutatásba bevont emberek 26 százaléka részesíti előnyben. Mögöttük a magvas és rozs (24-24 százalék), a kovászos (15 százalék), a rozsos (14 százalék), illetve a paraszt kenyerek (12 százalék) sorakoznak.  Tény viszont az is, hogy a 40 és 59 év közötti korosztály tagjai körében - más korcsoportokhoz képest is - magas (31 százalék) a teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyerek kedveltsége.

A válaszokból az is világossá vált, hogy a fogyasztók döntését a kenyérvásárláskor elsősorban a tapasztalataik, a szokásaik befolyásolják, és csak kisebb részt a tudatosság.  A válaszadók alig 9 százaléka állította azt, hogy alaposan megnézi az összetevőket, mielőtt kenyeret vesz. A felmérésbe bevont emberek közel negyede (24 százaléka) csupán a típusok (fehér, félbarna stb.) szerint szelektál, míg a megkérdezett 35 százaléka inkább márkahűnek nevezhető, köszönhetően annak, hogy ők egy adott pékség termékeit vásárolják, ennél fogva a kenyér összetevőivel különösebben nem is foglalkoznak. Hasonló a helyzet az adalékanyagok vonatkozásában is: a JÓkenyér kutatása szerint a vásárlók 57 százaléka egyáltalán nem nézi, hogy van-e adalékanyag az általa megvásárolt kenyérben. A többséget (42 százalék) egyszerűen nem érdekli semmilyen szinten az összetevők tanulmányozása. Sőt kisebb hányaduk (21 százalék) egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy az adalékanyagok bármilyen egészségügyi kockázattal is járnának, és sokan vannak olyanok is (19 százalék), akik szerint az adalékmentes kenyér drága, ezért nem is tesznek próbát vele.

Velük ellentétben a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy többé-kevésbé rendszeresen az adalékmentes kenyereket veszi. Az ezt a tábort képviselő válaszadók 29 százaléka az adalékanyagok betegségeket előidéző hatásától tartva nézi meg figyelmesebben a boltok kínálatában szereplő kenyereket. De jelentős azoknak a száma is (15 százalék), akik úgy vélik bár betegséget nem, de kellemetlenségeket okozhatnak az adalékanyagokat tartalmazó péktermékek.

A kutatásunkból kiderül, hogy a lakosság 10 százaléka tekinthető tudatos kenyérvásárlónak. Ők azok, akik alaposabban megnézik az összetevőket, azoknak az emberi szervezetre gyakorolt hatásait.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Ez még nagyon szűk kisebbség. Ugyanakkor reménykeltő az, hogy a válaszadók 46 százaléka szeretne jobban odafigyelni arra, hogy mit tesz a kosarába. Azonban nem igazán ismerik a módját annak, hogyan tudhatnának meg többet az összetevőkről, az adalékanyagokról, illetve arról, hogy melyik komponens micsoda, mit okozhat. Sokszor az eladóhelyeken sem jutnak hozzá a kellő információkhoz. A boltokban a polcokon nincsenek ott a megfelelő kiírások, a nem csomagolt kenyereken nincs, vagy alig olvasható az írás, így a termék beazonosíthatósága sem egyszerű feladat. Nekünk pékeknek mindent meg kell tennünk azért, hogy a vásárlók tájékozottabbak legyenek. Minél nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az edukációra, akár már a legkisebbek körében is, hogy ennek köszönhetően egyre többen fogyasszanak a jövőben jó minőségű, egészséges, adalékmentes kenyereket

- hangsúlyozta Ludwig Klára, a JÓkenyér tulajdonosa és pékmestere.

A szakember kiemelte azt is, hogy az Élelmiszerkönyv 2017-es változásainak a hatásait már a vevők is érzékelik, bár leginkább a megváltozott kínálat alapján, nem pedig a bejelentés tudatában. A kutatás rávilágít arra, hogy a válaszadók 21 százaléka a termékskála bővülését emelte ki, míg 19 százalék a kenyerek ízének változásáról számolt be az elmúlt két évre visszatekintve. A megkérdezettek további 8 százaléka minőségi változást, míg 6 százaléka egyéb javulást tapasztalt a kenyerek vonatkozásában.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm