Ez a karácsony más lesz, mint az eddigiek: szerényebb, de meghittebb ünnepre számíts

2020. december 10. 14:33

Egy friss kutatása szerint a vásárlók Európa szerte több időt és energiát fordítanak a megfelelő karácsonyi ajándékok kiválasztására mint a korábbi években. Az európaiak háromnegyede (77%) szerint az idei év emlékeztette őket arra, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, 65 százalékuk ezért személyesebb, átgondoltabb ajándékokkal lepi meg szeretteit.

Míg a vásárlók 58 százaléka a mostani, számos kihívást jelentő év miatt szűkebb keretből vásárol, a válaszadók fele (51%) azt állítja, hogy személyesebbé teszi az ajándékokat, és 45 százalék több időt tölt annak elkészítésével vagy kiválasztásával. A magyarok 71 százaléka vásárol idén kisebb keretből, és a megkérdezettek közel fele (42%) olyan jótékonysági ügyet támogat az ajándék választásakor, amivel vissza is tud adni a közösségének.

A 2020-as év átgondoltabbá tette az embereket a mindennapokban, beleértve azokat az embertársaikat is, akiket személyesen nem ismernek: az európaiak és a magyarok között is 17 százalék volt azok aránya, akik idegenek számára vásároltak ajándékokat, így segítve a rászorulókat a mostani, sok nehézséget hozó év végén.

Az európaiak fele (48%) vásárolt olyan ajándékot, amelyekkel valamilyen formában segíti közvetlen környezetét: közel minden ötödik (18%) európai és a magyarok 15 százaléka jótékonysági szervezeteket támogató tárgyakat vásárolt, az európaiak 17 a magyarok 15 százaléka vásárolt állatok befogadásával kapcsolatos ajándékot, 14% pedig valakinek a nevében tett felajánlást jótékonysági szervezet javára. Az európaiak 19 százaléka vásárolt jótékonysági karácsonyi képeslapot. Itthon ez utóbbi kevésbé népszerű ajándék, minden tizedik magyar kosarába került csak belőle. 

A Mastercard kutatása arra is rámutat, hogy az emberek idén azt is jobban átgondolják, hogy hol vásárolnak. Minden második (50%) vásárló tudatosan támogatta saját közösségét a karácsonyi vásárlás során. 59 százalékuk helyben vásárol a közösség támogatása céljából: 44 százalékuk helyi kisvállalkozások ajánddékkártyáival lepi majd meg szeretteit, 61 százalék az ételeket és italokat a helyi boltokban veszi meg. A magyarok számára az európai átlagnál is fontosabb a helyi üzletek támogatása: 78 százalék idén jobban átgondolja, hol vásárol, 61 százalék tudatosan ad vissza saját közösségének a karácsonyi vásárlás során, és 60 százalék helyi kisvállalkozásoktól, üzletekből vásárol ajándékokat. 

Az európai adatokat tekintve a személyes ajándékok listáját 2020-ban a házi készítésű ajándékcsomagok (38%), a wellness-ajándékok (37%) és a keretezett fényképek (35%) vezetik, ezt követik a közösen megélt, élmény alapú ajándékok (32%) és a személyre szabott díszek (26%). A magyarok esetében szintén a saját készítésű ajándékcsomagok a legnépszerűbbek (45%), a második helyre a keretezett fényképek és fotókönyvek (43%), a harmadik helyre pedig az élményalapú ajándékok kerültek (35%).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legkedveltebb személyes ajándékok Európában

  • 1. Házi készítésű ajándékcsomag (38%)
  • 2. Wellness ajándékok (37%)
  • 3. Keretes fényképek vagy fotókönyvek (35%)
  • 4. Élményalapú ajándék közös időtöltéshez (32%)
  • 5. Személyre szabott díszek (26%)
  • 6. Egyforma ruhadarabok (23%)
  • 7. Kézzel készített gyertyák (16%)
  • 8. Illusztráció vagy rajz (15%)
  • 9. Saját vers vagy történet (12%)
  • 10. Saját készítésű társasjáték (11%)

A legkedveltebb személyes ajándékok Magyarországon:

  • 1. Házi készítésű ajándékcsomag (45%)
  • 2. Keretes fényképek vagy fotókönyvek (43%)
  • 3. Élményalapú ajándék közös időtöltéshez (35%)
  • 4. Személyre szabott díszek (32%)
  • 5. Egyforma ruhadarabok (22%)
  • 6. Wellness ajándékok (21%)
  • 7. Illusztráció vagy rajz (18%)
  • 8. Kézzel készített gyertyák (14 százalék)
  • 9. Saját vers vagy történet (10%)
  • 10. Saját készítésű társasjátékok (6%)

"Kétség kívül sokunk számára nagyon más lesz a karácsony az idei évben. Az ünnepek mindig is kiemelkedő vásárlási időszakot jelentettek, de mivel 2020 mindenki számára kihívásokkal teli év volt, szívmelengető látni, hogy Európa-szerte az emberek több időt, gondolatot és személyes elemet csempésznek a karácsonyi ajándékaikba" - mondta Mark Barnett, a Mastercard európai elnöke. "A kisvállalkozások jelentik az európai ökonómia gerincét, így karácsonykor a helyi vásárlás nemcsak a helyi közösség, hanem a gazdaság egészének újjáépítésében is hatalmas változást hozhat."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem