12 °C Budapest

Erre költené mesés vagyonát a TV2 legújabb vetélkedőjének győztese

2018. január 11. 16:00

Kristóf és édesanyja, a Piramis nevő tévés játék keddi győztese szép summát vihetett haza, és most az is kiderült mire fogják költeni mesés nyereményüket.

Kristóf és édesanyja a Piramis című vetélkedő keddi győztese majd hatmillió forintot nyert. Ez az összed pedig már egy jó kiindulási alap egy befektetésre: a férfi a Ripostnak el is árulta, hogy mire akarják költi a nyereményt:

A pénzből egy tengerparti házat szeretnénk venni. Okosan akarjuk befektetni a nyereménymilliókat

- árulta el a férfi a Ripostnak, aki azt is hozzátette, hogy ha édesanyja nem ragaszkodik Budapesthez, szeretné, ha Horvátországba költözne, és ott kezdenének együtt családi vállalkozásba. A férfi egyébként jelenleg is Horvátországban dolgozik egy nemzetközi busztársaságnál.

Ebbe fektethetsz be idén

Befektetési szempontból 2017 azoknak kedvezett, akik nem féltek a kockázatosabb megtakarítási formáktól sem: jól teljesítettek a külföldi és a magyar részvények is, a kriptovalutákról már nem is beszélve. Ezzel szemben a kockázatkerülőbb megtakarítási formák továbbra sem váltak vonzóbbakká az alacsony kamatoknak hála, de azért így is bőven marad lehetőségünk óvatosan befektetni.

Amiben például általában egyet szoktak érteni a szakértők, hogy a kisebb mértékű megtakarítások esetén is érdemes portfoliót építeni, hiszen így minimalizálni tudjuk a kockázatokat.

A portfoliónak legyen fix kamatozású, kötvény típusú lába, illetve a kockázattűrő képességtől függően lehetnek akár kockázatosabb eszközök is benne a megfelelő arányban

- mondta el Csekő Zoltán, a CIB Alapkezelő senior portfolio managere a Pénzcentrum megkeresésére.

Hogy a portfolión belül mekkora súllyal szerepeljenek a kockázatosabb (részvény, ingatlan, nyersanyag) eszközök, az már tőlünk függ - a szakember szerint egy kockázatkerülő befektető esetén ezek aránya ne haladja meg a 20 százalékot. A kockázatot jól viselő befektető növelheti ezek arányát a portfolióján belül, de az ő esetében sem ajánlott meghaladni a 40 százalékot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A portfolió másik felét kitevő 60-80 százalékot érdemes valamilyen alacsony kockázatú befektetési termékben, például állampapírban elhelyezni. A fentiekből kiderült, hogy a rövid lejáratú állampapírok - a kamatcsökkentések és a növekvő infláció következtében - már nem tudnak reálhozamot biztosítani, ám a hosszabb állampapírok még vonzó alternatívát nyújthatnak az óvatosabb befektetőknek.

A hazai alacsony kamatkörnyezet valószínűleg 2018-ban is fennmarad, mely a lakossági befektetőknél pl. a betétek árazásánál jelenik meg a legkézzelfoghatóbban. Lakossági állampapírok közül a Prémium Magyar Állampapír talán a legattraktívabb, melynek kamatozása az inflációhoz van kötve és 3, illetve 5 éves változatban is elérhető

- mondta el Tuli Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési vezetője a Pénzcentrum megkeresésére.

Kockázatosabb befektetésnek a részvényeket, ezeken belül inkább a részvényalapokat ajánlják. A szakértők várakozásai szerint 2018-ban is jól fog teljesíteni a részvénypiac, ám itt eltérések tapasztalhatóak a fejlődő és a fejlett részvénypiacok között. Csekő Zoltán szerint a részvénybefektetések kétharmadát érdemes lesz fejlődő piaci részvényalapokban tartani. Ilyen alapok lehetnek a BUX-ot vagy esetleg a CETOP indexet lekövető részvényalapok. A kockázatos eszközök további részét érdemes lehet fejlett részvénypiaci alapban tartani.

Érdemes azonban észben tartani, hogy egy részvényalapnál devizakockázatot is vállalunk.

Tehát 1-10 millió forintos összegnél még nem ajánlott az egyedi részvényekbe fektetés a magas kockázat miatt. Hiszen legrosszabb esetben a befektetett összeg egésze is elveszhet, vagy hosszú évekre, akár 10-15 évre is beszorulhat a pénzünk.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem