Erre költ decemberben a magyar: most jó igazán boltosnak lenni

2017. december 18. 16:00

Az év utolsó hónapja a legerősebb időszak a hazai boltokban, de azért vannak más időszakok is, amikor rendesen költekezünk. Nézzük, miket vásárolunk karácsony előtt, és mit tavasszal, nyáron és ősszel.

Decemberben alaposan megugrik a bolti költekezés, hiszen ebben a hónapban van a mikulás, a karácsony és a szilveszter is, így az ünnepi asztalra valók és az ajándékok alaposan felhúzzák a vásárlások mérlegét. A hagyományok szerint a bronz, ezüst és az arany hétvégék az év legerősebb költekezési szakaszai -írja közleményében a blokkk.com.

2017-ben emellett rettenetesen erős volt a novemberi fekete péntek is, ami azért már korábban, a szokásos nagy karácsonyi bevásárlási roham előtt megtépázta némileg a pénztárcákat, sokan már akkor megvették az ajándéknak valót. A webkereskedelem súlya azonban az ajándékozási cikkek körében még nem olyan nagy, hogy felborítsa a hagyományos boltosok mérlegét, így a legtöbb ajándékot azért a régi boltban és decemberben veszik meg a családok.

Év közben sok oka van annak, hogyan változik a boltokban a költekezés. A január és a február például hiába a leárazások időszaka, a két legkevesebb bevételt hozó hónap minden évben. Márciusban vagy áprilisban jön a húsvét, ezzel együtt a jobb idő, ekkor nagyot ugrik az élelmiszerek vásárlása, de jobban fogynak a szabadidős holmik, kertészeti cikkek, vagy éppen a sportszerek is. 

Nyáron pedig diákhad többet eszik otthon, jönnek-mennek a turisták, akik boltokba is betérnek, a kánikulában fogy az ital, a strandholmi és a napvédő szer. Szeptemberben eljön az iskolakezdés.

Mindemellett a bolti költekezés csúcsa egyértelműen a december. Az élelmiszerboltokban a sorokat a karácsonyi nagybevásárlás eleve alaposan megnyújtja (a munkaerőhiány már csak erre tesz rá egy lapáttal), de azért dob egyet-egyet a mérlegen a mikulás és a szilveszter is.

Az iparcikkek körében az ajándékozás ránt jó nagyot a költekezés szekerén. Az éves KSH statisztikából a csúcsra járatott decemberi költekezés egyértelműen kitűnik. 2016 januárjában 644 milliárd forint, decemberben 1 000 milliárd forint volt a pénztárakban hagyott összeg.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az elmúlt évek irányzata hasonló, így a 2016-os esztendő is képet alkot minderről és előrevetíthető a 2017-es év végi költekezés mérlege is, ami további emelkedést hoz a korábbiakhoz képest. 

Az ajándékok vásárlásáról a bolttípusonkénti összegzésnél többet mond, vajon mennyit költenek a családok a jellemző ajándékozási cikkek körében, a részletesebb, bár negyedéves adatok alapján. A változásokban nem csak az játszik szerepet, hogy már novemberben megkezdődik a ajándékvásárlás, hanem más okok is, például egyes műszaki újdonságok karácsony előttire időzített megjelenése, vagy éppen a szokásos őszi ruhavásárlás.

Az év végi költekezés megugrásának zöme azért általában a decemberhez kötődik. Figyelemmel azonban a már jelzett év közbeni egyedi, szezonális és egyéb hatásokra, a december erejét leginkább a csendesebb év elejéhez mért változása fejezi ki. A KSH részletesebb negyedéves adatai ráadásul magukban foglalják a novemberi időszakot is, ahol azért növekedésnek indult az ajándékvásárlás. Az iparcikkeken belül a webköltekezés aránya egyébként az iparcikk vásárlások 10%-át közelítette eddig. Nő ugyan a különféle iparcikkek online vásárlása, de így még nem meghatározó a súlya a hagyományos boltos vásárláshoz képest.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem