15 °C Budapest

Erre figyelj, ha tabletet, mobilt vettél karácsonyra a gyereknek: nagy baj is lehet belőle

2019. december 19. 15:31

Manapság a digitalizáció és az internethasználat a mindennapi életünk szerves részévé vált. Szinte nincs olyan felnőtt, aki ne használna legalább egy okoseszközt, legyen szó munkáról vagy szórakozásról, a kütyük behálózzák az életünket. A gyerekek egyre fiatalabb korban találkoznak a digitális világ nyújtotta lehetőségekkel és egyben veszélyekkel, nem beszélve a legfiatalabb generációról, akik már a virtuális világba születtek bele.

Egy közelmúltban készült felmérés szerint, a gyerekek 13,2 százaléka napi 4 óránál is több időt tölt el internetezéssel. Nemcsak az idősebb (13-18 év) korosztály, hanem a fiatalabbak (6-12 év) is napi szinten barangolnak a világhálón, és az ott eltöltött idő egyenes arányban nő az életkor emelkedésével. Ezekhez az adatokhoz hozzájárul az is, hogy a kiskorúak napjainkban egyre korábban kapják meg az első okoseszközeiket, amik révén kitárul előttük a digitális világ kapuja.

A gyerekek legtöbbször a szüleiktől kapják a különböző okoseszközöket, akik általában alapos beszélgetés és szabályok felállítása nélkül adják a gyermekeik kezébe a kütyüket. Ezek az eszközök azonban a megfelelő felkészítés és védelem hiányában rengeteg veszélyt hordoznak magukban. Mire érdemes figyelni, amikor az említett eszközöket megvesszük a gyereknek, mit beszéljünk meg vele, amikor átadjuk az áhított ajándékot?

Az érem két oldala és a veszélyek tisztázása

Fontos, hogy tisztázzuk, az internetnek rengeteg pozitív oldala van, temérdek lehetőséget nyújt a szórakozásra, hatalmas zenei archívumokkal, kimeríthetetlen olvasnivaló könyvtárral, film és videó nézési lehetőségekkel, illetve társ lehet a tanulásban is, hiszen szinte korlátlan hozzáférés biztosít a tananyagokhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban azt sem, hogy az online térnek van sötét oldala is, amelynek veszélyeiről muszáj beszélnünk a gyerekekkel, természetesen az életkoruknak megfelelően. 

Az online világ sötét oldala

A veszélyek tárháza sajnos hatalmas, de van pár téma, amit mindenképp érdemes átbeszélni annak érdekében, hogy megóvjuk a gyerekeket a lehetséges veszélyektől. Beszéljünk velük, az informatikai higiénia alapjairól, mutassuk meg, hogyan kell tartalmakat letölteni a netről, és tisztázzuk az egyedi és erős jelszavak használatának fontosságát. Térjünk ki arra is, hogyan lehet biztonságos a böngészés a neten, illetve hogyan kezeljék az életkornak nem megfelelő tartalmakat. Világosítsuk fel a gyerekeket arról is, hogy mit érdemes tudni a közösségi hálózatokról, mik az alapvető chat szabályok, illetve miket lehet és miket nem szabad megosztani magunkról a világhálón. Tudniuk kell, hogy léteznek internetes pedofilok, és hogy hova fordulhatnak segítségért virtuális zaklatás esetén.

Állítsunk fel (idő)korlátokat

A képernyő(k) előtt töltött idő mennyisége folyamatosan növekszik, nemcsak a felnőtt társadalomban, hanem a gyerekek körében is. Jelenlegi adatok szerint a fiatalok hétköznapi szabadidejük 70%-át a számítógép és a televízió előtt töltik, a különböző közösségi médiafelületek a 44%-át, a "telefonozás" pedig a 32%-át veszi el az idejüknek. Ezzel egyidőben sajnos erősen csökkenő tendenciát mutat a kulturális terek használata, ugyanis a fiatalok 91%-a soha nem járt még operában, 87%-uk egyáltalán nem volt hangversenyen, de múzeumban és színházban sem járt még 67%-uk.

Próbáljunk közösen kialakítani olyan szabályokat a családban, amik keretek közé helyezik a mobiltelefon és internethasználatot, a tévézést és a számítógép előtt töltött időt is. Fontos, hogy a szabályok mindenkire vonatkozzanak, és a szülőknek is be kell tartani ezeket, hiszen Ők mutatnak példát a gyerekeknek. Kiköthetjük például azt, hogy vacsorázás közben senki nem használhat okoseszközt, vagy dönthetünk konkrét időkorlátozásról is, a lényeg az, hogy a saját szokásainkhoz mérten, közösen húzzuk meg ezeket a határokat.

Ne adjunk teret a zaklatásnak

Az internethasználat terjedésével együtt a zaklatás online formája is megjelent a mindennapokban. A cyberbullying egy új típusa az elsősorban tinédzser korúak közt tapasztalható iskolai kiközösítésnek, ami csúfolódásokból és fenyegetésekből álló, az áldozathoz elektronikus úton eljutó üzenetek sorozatát jelenti. Az online zaklatás hosszútávú károkat okozhat a gyerekek személyiségfejlődésében, mert nem tudják kezelni az őket ilyenkor érő agressziómennyiséget.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szülőként fontos, hogy megértsük és elfogadjuk az online világ térnyerését a mindennapi életben. Azzal, ha elvesszük a gyerekektől az elektronikus eszközöket, töröljük a profiljukat a közösségi oldalakról, vagy "kémkedünk" utánuk, valójában nem tudjuk kontrollálni a helyzetet, hiszen a bántalmazás az internethez való hozzáférés megszüntetésével nem fog megszűnni. Próbáljuk tiszteletben tartani azt, hogy nekik is van már saját magánéletük, és azzal, ha elszakítjuk a gyerekeket a mindenki által használt kapcsolattartási formáktól, csak kárt fogunk okozni.

Amit tehetünk, hogy nyíltan és őszintén beszélgetünk velük a témáról. A számonkérés helyett igyekezzünk az internetről való beszélgetést a közös mindennapok részévé tenni, hogy a gyerekek érezzék, velünk nyugodtan megoszthatnak bármit és nem lesz részük elutasításban. 

Amennyiben tudomást szerzünk róla, hogy gyermekünket már érte konkrét zaklatás az interneten, próbáljuk bátorítani arra, hogy beszéljen a problémáról. Támogatnunk kell Őt és közösen megoldást találnunk a helyzetre.

Legyünk naprakészek

A gyermekek online tevékenységeit illetően kulcsfontosságú szerepet tölt be a szülők tudatos hozzáállása. Sajnos még mindig kevés az olyan szülő, aki teljes mértékben tisztában van az internethasználattal, illetve annak veszélyeivel és kockázataival. Fontos, hogy időben észleljük a problémát és neveljük gyermekeinket a biztonságtudatos internethasználatra. Erre egyre inkább odafigyelnek a vírusvédelmi programokkal foglalkozó cégek, hiszen ők is küldetésüknek érzik az online tudatosságra való figyelmet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm