19 °C Budapest

Ennyivel élnek jobban a szlovák minimálbéresek, mint a magyarok

2018. február 26. 17:30

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarország az uniós minimálbér lista végén, hátulról az 5. helyet foglalja el a maga 445 eurós értékével, ami forintban 138 ezret jelent. A lista végén egyébként jellemzően kelet-európai tagállamok kaptak helyet. Ha azonban az értékeket vásárlóerő-paritáson is megvizsgáljuk, akkor például a 3 hellyel előttünk végző szlovákok egyből mögénk kerülnek, azonban még így is bőven előttünk végeznek, hiszen a szlovák bérekre sokkal kevesebb adóteher szakad. A lista élén természetesen kizárólag nyugat-európai országok állnak.

Az Eurostat legfrissebb adatai alapján, az EU-s tagállamokban elérhető bruttó minimálbéreket vizsgálva kijelenthető, hogy Magyarország bizony igencsak a lista végén szerepel. Hiába a januártól érvényes minimálbér növekedés Magyarországon, hazánk így is bőven a lista végén szerepel a maga 445 eurós értékével (a lista értékei egységesen, végig euróban értendők), ami hazai valutában bruttó 138 ezer forintot jelent.

A lista végén egyébként jellemzően kelet-európai tagállamok kaptak helyet, így Magyarország mellett, a hátsó 10-ben szerepel Horvátország, Románia, Litvánia, Bulgária, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Észtország.

Ezek közül mögöttünk Bulgária, Litvánia, Románia és Lettország áll, a sereghajtó bolgároknál a minimálbér például csupán 261 euró. A lista élén nem nagy meglepetésre olyan gazdag európai országok tanyáznak, mint Luxemburg, Írország, Hollandia vagy éppen Németország.

A grafikonról jól leolvasható, hogy az éllovasoknál 4 - 4 és félszer magasabb a minimálbér értéke, mint például hazánkban. Ha azonban vásárlóerő-paritáson is kiszámoljuk az értékeket, akkor az olló valamelyest összébb csukódik Magyarország és az előtte álló országok között. Olyannyira, hogy például a szlovákok 480 eurós minimálbére annyit ér ott, mintha Magyarországon 424 euró lenne a minimum juttatás. Ez pedig így már kevesebb, mint idehaza. Nem szabad azonban elfejelteni, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

egy szlovák minimálbéresnek csupán 16 százalékot, azaz kevesebb, mint fele annyit kell adóznia, mint egy magyar minimálbéresnek. Így végső soron több marad a zsebében.

A vásárlóerőhöz képest módosított adatokból jól kiolvasható, hogy például az összegszerűen majd ötször akkora luxemburgi bruttó minimálbér érték rögvest csak 2 - 2 és félszeresre olvad, de például a szlovénok minimálbér szintje sem jelent kétszer annyit, csupán másfélszerest.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem