17 °C Budapest

Ennyit drágult az élet Magyarországon: ezt nem tesszük zsebre

MTI
2019. szeptember 26. 18:01

Az éves fogyasztóiár-index a nyári hónapokban a vártnak megfelelően, az indirekt adóhatásoktól szűrt maginfláció attól elmaradó mértékben nőtt, az inflációs alapfolyamatok és a külső konjunktúra folytatódó romlása a hosszabb távon lefelé mutató kockázatok erősödését jelzik - állapítja meg a jegybank Inflációs jelentése.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön publikált jelentés kiemeli: az őszi hónapokban az infláció 3 százalék körül alakul, majd ezt követően az év végéig - az üzemanyagárak tavalyi érdemi csökkenésének bázishatása következtében - emelkedik. Az adószűrt maginfláció növekedését az eurózóna gazdasági lassulásából fakadó dezinflációs hatások - az elmúlt hónapok gyengébb forintárfolyama mellett is - fékezik. Az infláció, fokozatos mérséklődését követően, a 3 százalékos inflációs cél szintjén stabilizálódik - írták.

Az MNB már kedden publikálta a jelentés fő számait. A jegybank megemelte idei inflációs és növekedési prognózisát, 2019-ben 3,3 százalékos inflációra számítanak a júniusban várt 3,2 százalék helyett és 4,5 százalékos növekedésre 4,3 százalék helyett. A 2020-as prognózis nem változott, 3,4 százalék lehet az infláció és 3,3 százalék a GDP-bővülés. Ugyancsak változatlan a 2021-es előrejelzés, egyaránt 3,3 százalékos ütemet vár az inflációra és a növekedésre is az MNB.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem