8 °C Budapest

Ennyi pénzt szórnak el kozmetikumokra a magyar nők

2016. október 29. 14:30

A magyar nők tudatosan vásárolnak szépségápolási cikkeket - derült ki egy friss kutatásból. A többség havonta minimum 2500 forintot költ kozmetikumokra, míg a döntésnél a termék ára, illata és az összetétele, valamint a különböző jelzések számítanak fontos szempontnak. Mindemellett egyre többen próbálnák ki szívesen a vegán kozmetikumokat.

Tudatosan vásárolnak szépségápolási cikkeket a magyar nők - derül ki a CD kozmetikai márka és az NRC piackutató felmérésének összesített adataiból. Az ár és az illat mellett ugyanis a termékek összetétele számít a harmadik legfontosabb tényezőnek, amikor eldöntik, milyen kozmetikumot tesznek a kosarukba.

Szintén a magyar hölgyek erősödő tudatosságára utalhat, hogy tízből majdnem kilencen nyilatkoztak úgy, a közeljövőben a terveik között szerepel, hogy kipróbálják a vegán, állati összetevőktől mentes termékeket.

A magyar nők 41 százaléka havi 2500 forintot vagy ennél kevesebbet költ kozmetikai szerekre, körülbelül ugyanennyien költenek havi 2500 és 5000 forint feletti összeget erre, míg 15 százalék havi 5000 forintnál is többet költ szépségápolási cikkekre .

Érdekes, hogy az életkor előre haladtával egyre kevesebbet költünk ezekre a cikkekre. A vásárlásnál ugyan a legtöbben (53 százalék) az árat jelölték meg nagyon fontos tényezőnek, de szintén nagyon sokan emelték ki az illatot és a textúrát is (50 százalék) mint döntő vásárlást befolyásoló szempontot (50 százalék). De dobogós, harmadik helyezést ért el az összetétel is: megkérdezett hölgyek 37 százaléka szerint nagyon lényeges, hogy mit tartalmaz a kiválasztott kozmetikai cikk.

Fontosak a védjegyek

A különböző jelzések és védjegyek is egyre központibb szerepet kapnak a vásárlás során. Érdekesség, hogy a védjegyeket, amelyek például azt szavatolják, hogy az adott terméket nem tesztelték állatokon, vagy nem tartalmaz állati eredetű összetevőket, esetleg bio a vásárlók 21 százaléka tartja nagyon fontos szempontnak, míg a márkanévről csak 16 százalékuk vélekedik ugyanígy.

Még kevesebben döntenek a saját bevallásuk szerint a csomagolás alapján, hiszen ez a tényező végzett az utolsó helyen a fontossági sorrendben: csupán a megkérdezett hölgyek 9 százaléka tartja nagyon fontos szempontnak a döntés során.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezeket az alapanyagokat kerülnénk

Mindezek mellett az is kiderült, hogy egyre többen tartanak a vitatott összetevőktől, ezek közül is leginkább az állati eredetűektől. A válaszadók több mint fele, 53 százaléka nem látja szívesen ezeket a használt termékben. Második helyen az alumíniumsó végzett, 48 százalékkal és harmadik lett a színezőanyag, mint kerülni kívánt anyag, a hölgyek 36 százaléka inkább mellőzné azokat a termékeket, amelyek ezt tartalmazzák.

Végül ki kell emelni azt a tényt is, hogy egyre inkább terjed a vegán életmód a magyar nők körében. Már most a válaszadók 11 százaléka a napi rutinjába építi a vegán termékek használatát, de a közeljövőben ennek a számnak a növekedésével kell majd számolnunk, hiszen a válaszadók 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kipróbálna olyan kozmetikai cikkeket, amelyeket nem tesztelték állatokon és mentesek az állati összetevőktől.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem