9 °C Budapest

Először mi sem hittük el, hogy mi a sörgyártók legújabb ötlete

2014. május 21. 05:32

Megkérdeztük a legnagyobb hazai sörgyártókat, milyen nyári szezonra számítanak. Kiderült, milyen extrém ízekkel készülnek a nyárra, és az is, mennyire fontosak a női vásárlók - akik nem igazán szeretnek cipekedni.

Nincs könnyű dolguk a magyar sörgyártóknak: tavaly kevesebb sört ittunk, mint 2012-ben (pontosan 4,5 százalékkal), inkább otthon iszunk, mintsem kocsmában, szórakozóhelyen, ráadásul a boltokban is - még mindig - az olcsóbb termékeket keressük. Az idei várakozások mégis optimisták: a Sörgyártók Szövetsége szerint az idén várhatóan nő a sör értékesítése Magyarországon, azaz az eladott mennyiség várhatóan eléri, sőt meghaladja majd a 2012-es szintet. Igaz, ezeket a terveket az ország gazdasági helyzete és az időjárás is jelentősen befolyásolhatja.

A Pénzcentrum.hu a nyári szezon kezdetén a legnagyobb hazai gyártókat, a Heinekent, a Drehert és a Borsodit kérdezte arról, mire számítanak a csúcsszezonban, és mit várhatnak a fogyasztók, milyen újdonságok jönnek. Tessék készülni: érkezik a MOJITO(!) ízű Arany Ászok!

Télen is egyre jobban fogy

A sör továbbra is szezonális termék, azaz a nyári hónapokban több sör fogy, mint máskor - tudtuk meg a Drehertől. Új trend, hogy az enyhülő téli hónapok alatt egyre jobban fogynak a sörök is. Persze nyáron értékesítik az éves mennyiség jelentős részét. A jó idő, és különleges események - mint a foci VB - természetesen hozzájárulhatnak a fogyasztás növekedéséhez.

A magyar fogyasztók árérzékenyek: évek óta erősödő trend az olcsó termékek térnyerése a prémium- és középkategóriás termékekkel szemben. A csomagolások közül a dobozos a legnépszerűbb. A sör fogyasztóinak bázisa átalakulóban van - egyre több nő fogyasztja az új ízesített termékeket.

Heineken Hungária
- Heineken
- Soproni
- Gösser
- Steffl
- Arany Fácán
- Buckler
- Edelweiss
- Zlaty Bazant
- Kaiser


A Heineken kutatásából kiderült, hogy nem csak ízekben, de csomagolásban is szeretik a változatosságot a fogyasztók, ezért hozták ki a 4-es, 6-os, 12-es kiszereléseket. Idén számos különböző csomagolást vezettek be a klasszikus 0,5 l-es palack és doboz mellett. A Heineken esetében kaphatóak a 0,4 l-es és a 0,25 l-es termékekis.

Idén is jönnek az ízesített sörök

Úgy tűnik, az idei nyár sem múlik majd el ízesített sörök - sőt, újfajta ízek - nélkül, a gyártók válaszaiból egyértelműen úgy tűnik, ezen a piacon látnak még lehetőséget, kimondva-kimondatlanul azért, mert ezekre a női fogyasztók is nyitottak.


A gyártók tájékoztatása szerint az alábbi különlegességekre készülhetünk idén nyáron (a termékek egy része már évek óta kapható):

A Heineken szerint a klasszikus, keserűbb ízvilág mellett évek óta népszerűek a hűsítő, könnyedebb radlerek (citromos, gyümölcsös sörök - a szerk.). Ez a termékkör még mindig népszerű, és az új ízek is folyamatosan fenntartják a vásárlók érdeklődését. Az ízesített sörök között új változat idén a (Soproni radler) kajszi, az egészségtudatos fogyasztók kiszolgálása érdekében pedig a zéró (azaz alkoholmentes) radlerek között a lime-menta ízesítésű változatot is bevezették.

Dreher Sörgyárak Zrt.
- Dreher
- Arany Ászok
- Kőbányai
- Pilsner Urquell
- Miller
- Kozel
- Hofbrau
- Rocky Cellar


A Drehernél is bíznak az ízesített sörökben, idén nyáron nagy reményeket fűznek például a Dreher Summer Momenthez (ez egyébként nem ízesített sör, a komlótípusok jelentik a különlegességét), vagy az alkoholmentes Dreher 24-nél a lime-málna és pomelo-grapefruit ízekhez. Újdonságként piacra dobták az Arany Ászok Mojito-t: mint megtudtuk, a gyümölcsös sörök piacán a korábbiakban nem jelent meg koktél íz (a mojito fehér rumból, cukorból, zöldcitrom levéből, vízből és mentából készülő koktél).

Fesztiválok, foci VB

A legnagyobb, több tízezer embert megmozgató nyári fesztiválok természetesen fontos szerepet játszanak a nyári sörfogyasztásban, nem véletlen, hogy egy rendezvényen általában már csak egy a gyártó termékeit találhatjuk meg. A gyártók azért is bizakodóan néznek az idei nyár elé, mert a közelgő labdarúgó világbajnokság is szépen megdobja az eladási számokat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Dreher életében továbbra is fontos szerep jut a fesztiváloknak, immáron hagyományosan a Dreher lesz a Sziget hivatalos söre. A jó idő, és különleges események - mint a foci VB - természetesen hozzájárulhatnak a fogyasztás növekedéséhez.

A Heineken Hungária a jelentős zenei fesztiválok 90 százalékán, több mint 100 rendezvényen van jelen termékeivel, köztük a VOLT, a Balaton Sound vagy a Fishing on Orfű fesztiválokon. Tavaly egyébként rekord mennyiségű sör fogyott mind a VOLT-on, mind a Soundon.

Azt a Heinekennél is megerősítették, hogy nem csak városi legenda, hogy a VB-EB időszakokban valóban jobban fogynak a sörök, azonban nehéz lenne ezt számszerűsíteni, hiszen a fogyasztás növekedése számos egyéb tényezőnek is függvénye (időjárás, szezonális akció, a meccsek minősége és közvetítésük időpontja), így a tervezéskor nem számolnak automatikus forgalomnövekedéssel. A magyar fogyasztók eseménykedvelők és szívesen kísérik figyelemmel baráti társaságban a mérkőzéseket is. Ez a tény elsősorban a vendéglátóhelyi forgalomra van kedvező hatással, mivel számos helyen kivetítővel, terasszal készülnek a döntőkre.


A női fogyasztók egyre fontosabbak

A sör fogyasztóinak bázisa átalakulóban van - válaszolta kérdésünkre a Dreher. Egyre több nő fogyasztja az új ízesített termékeket. A gyártó áprilisban jelent meg a piacon alkoholmentes gyümölcsös sörökkel, ezt nemcsak nőknek, hanem sportos életmódot folytató embereknek ajánlják természetes frissítőként.

A Heinekennél úgy látják, hogy a hölgyekre jellemző az a fajta tudatos tápanyagbevitel, amelyre válaszul piacon elsőként az összes termékükön tápértéktáblázatot helyeztek el. Tapasztalataik szerint a hölgyek általában jobban kedvelik a radlereket, valamint a 0 százalékos alkoholtartalmú termékeiket. De - mint azt a Heinekentől megtudtuk - a nők megcélzása minden szempontból fontos, mivel általában a hölgyek vásárolnak be a családban, ezért például a kiszereléseknél arra is figyelni kell, hogy a bevásárló háziasszonyoknak ne kelljen túl nagy mennyiségű itallal cipekedniük.

A Borsodi újfajta dobozzal készül
Cikkünk megjelenése után kaptuk meg a harmadik nagy sörgyártó, a Borsodi válaszait. Mint arról a gyártó lapunkat tájékoztatta, most nyáron debütál a Borsodi ‘open air' technológiával működő új csomagolásuk: a doboz tetején lévő két lyuk mechanizmusa elősegíti a sör zavartalan kiöntését a dobozból. Mindemellett a népszerű Borsodi Friss sörmix család is új tagokkal bővült, a Borsodi Friss málnával és az alkoholmentes feketeribizli-lime ízzel.

Úgy látják, nincsenek olyan termékek a sörpiacon, amelyek kifejezetten a női fogyasztókat célozzák, olyanokat azonban már találunk, amelyek a nőket is fontos célcsoportként kezelik és mint ilyen, nekik is kedvezni szeretnének. Az ízesített "sörmixek" például stabil, jelentős részesedéssel bírnak a hazai piacon, évek óta kedveltek - a nyári időszakban pedig kifejezetten népszerűek. Az ízesített sörmixek töretlen népszerűsége a női fogyasztóknak is köszönhető, hiszen előszeretettel választják ezeket a könnyedebb, ízesített variációkat. Emellett a Borsodi Super Dry a keserű utóíz megszüntetésével hoz egyedi élményt, így népszerűsítve a kategóriát a nők körében.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm