10 °C Budapest

Élesedik itthon a lottóláz: június óta halmozódnak a milliók

2019. október 18. 12:30

Az elmúlt héten ismét nem született telitalálat sem az Ötös-, sem a Hatoslottón, így immár 15 hete halmozódnak a főnyeremények. A számok nyelvére lefordítva mindez azt jelenti, hogy az Ötöslottó e heti várható jackpotja 1,85 milliárd, a Hatoslottóé pedig 1,3 milliárd forint.

Legutóbb június utolsó hétvégéjén sikerült helyesen megtippelni a Szerencsejáték Zrt. két legikonikusabb játékának végkimenetelét. Az Ötöslottó esetében 1,154 milliárd forintot, míg a Hatoslottónál - két embernek is sikerült telitalálatot elérnie - fejenként több mint 72 millió forintot ért. Könnyen lehet, hogy a közel 4 hónapja történt szuperhétvége néhány nap múlva megismétlődik.

A Hatoslottó aktuálisan megnyerhető 1,3 milliárd forintos főnyereménye a játék történetének negyedik legnagyobb nyereménye lenne, maga mögé utasítva a 2018-ban elvitt 1,28 milliárdos főnyereményt. Az Ötöslottó esetében pedig egy viszonylag ritka forgatókönyv is megvalósulhat, amennyiben egy vagy több szerencsés tippel helyesen: az elmúlt 10 évben ugyanis mindössze kétszer - 2013-ban és 2017-ben - fordult elő az, hogy az adott évben három giganyeremény, azaz milliárdos összegű jackpot is született.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső HATOSLOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem