7 °C Budapest

Elárulták a magyar áruházláncok, mennyivel drágul náluk a kenyér

2017. január 18. 11:00

A Pékszövetség előrejelzése szerint, termékcsoportonként ugyan változó, de 10-30 százalék közötti áremelésre számíthatnak a fogyasztók februártól. Kíváncsiak voltunk, a hazai áruházláncok is meglépik-e a legtöbb pékségnél évek óta halogatott árkorrekciót.

Bombaként robbant a napokban a Pékszövetség előrejelzése, miszerint februártól akár 10-15 százalékkal is megugorhat a kenyér, a zsemle és a kifli ára; a többi terméknél pedig a 30 százalékos emelés sem elképzelhetetlen. Mint arról a Pénzcentrum az RTL Klub Híradójának is beszámolt, ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy

a fehérkenyér átlagára a kilónkénti 260 forintos sávból a 280-300 forintos ársávba tolódhat.

A szövetség szerint a lépést több együttható is indokolja: egyrészt ágazati szintű, átfogó áremelésre évek óta nem volt példa Magyarországon; másrészt a kötelező minimálbér-emelés terheit többnyire csak áremeléssel tudják kigazdálkodni az idei évtől az érintett vállalkozások.

Na persze lesznek kivételek is; a szövetség tájékoztatása szerint ugyanis az elmúlt években is voltak olyan piaci szereplők (főként a felkapott pékségek), amelyek évről évre végrehajtottak árkorrekciót. A Pénzcentrum viszont arra is kíváncsi volt, mi újság a hazai áruházláncoknál, hiszen a legtöbb család a friss pékárut is többnyire ezekben szerzi be.

Tekintettel arra, hogy 2017 januárjától emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, a gyártó sütőipari cégeknél az önköltség is növekedett. 2016 decemberétől folyamatosan kaptunk áremelési kérelmeket, melyeket elsősorban a béremeléssel indokoltak a partnerek, de a sajt áremelés, valamint a sütőszerek áremelése is felmerült olykor indokként. Az előbbiek miatt a termékek egy részénél a beszerzési árak különböző mértékben emelkedhetnek, illetve a fogyasztói árban, ugyan nem minden termék esetében, de változás várható

- reagálta megkeresésünkre a Spar Magyarország.

KATT! A Spar, Tesco, Lidl, ALDI, Auchan legütősebb akciói a 3. héten!

Az ALDI elkötelezett abban, hogy vásárlóinak mindig magas minőségű termékeket kínáljon, a lehető legkedvezőbb áron. Célként tűztük ki magunknak, hogy vevőink számára hosszú távon biztosítsuk a legjobb árakat. A piaci változásokat figyelembe véve és ezekhez igazodva, a jövőben is ezt a filozófiát tartjuk szem előtt

- közölte sejtelmesen az ALDI Magyarország.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vásárlók a Lidl friss pékárui esetében a megszokott kedvező árakkal találkozhatnak folyamatosan, így februárban is

- kommentálta a piaci események várható hatásait szűkszavúan a Lidl Magyarország kommunikációs vezetője.

A saját gyártású termékek esetében - bár a költségek emelkedése a Tescót is ugyanúgy érinti - törekszünk arra, hogy a vásárló számára az eddig megszokott árszinten kínáljuk péktermékeinket

- kommentálta a Pékszövetség prognózisát a Tesco kommunikációs osztálya.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem