6 °C Budapest

Egyre több pálinka készül házilag: tavaly több mint 150 ezer liter főtt le

2020. január 20. 09:32

Az elmúlt években összesen 26 ezer pálinkafőző berendezés került megvásárlásra, és tavalyinál a korábbinál harminc százalékkal többet, összesen 151 ezer liter párlatot állítottak elő házilag. Az unió illetékes fórumain újra napirendre kerülhet az a kezdeményezés, amely nyomán bizonyos mennyiségű tömény italt adómentesen lehetne előállítani.

Az otthoni pálinkafőzéshez két feltételnek kell megfelelni: egyrészt a főzőberendezést be kell jelentenie az önkormányzatnál, másrészt úgynevezett párlatadójegyet kell vásárolnia. Tállai Andrástól, a pénzügyminiszter helyettesétől a Magyar Nemzte megtudta: tavaly mind a két feladatot igen sokszor végezték el a házi pálinkára vágyó magánszemélyek.

Az államtitkár a helyhatóságok statisztikáját ismertetve közölte, hogy 2019-ben több mint 2200 új üstről érkezett bejelentés. A készülékekről 2015 óta vezetnek hivatalos statisztikát, az otthoni párlatkészítés mellett döntő személyek az elmúlt öt évben nagyjából 26 ezer főzőberendezésről adtak számot az önkormányzatoknál. A legtöbb üstöt eddig Pest megyében regisztrálták, de Veszprémben, Borsodban és Zalában is sokan vettek otthonra főzőkészüléket. A legkevesebb bejelentést Nógrád megyében jegyezték fel, miként Vasban, Tolnában és Komárom-Esztergom megyében is átlag alatti a bejelentések száma.

A jelenleg hatályos szabályok szerint 2016 óta legálisan csak az állíthat elő az otthonában, a bejelentett készülékkel pálinkát, aki előzőleg párlatadójegyet vásárolt.

A jegy ára hétszáz forint, s egy liter tömény ital elkészítésére jogosítja fel az érintettet. Tavaly 151 ezer adójegy talált gazdára - a darabszám több mint harminc százalékkal meghaladja az előző esztendőben rögzített mennyiséget. Ezek szerint 2019-ben igencsak megugrott a háznál készített pálinka iránti érdeklődés. A jegyekből az állam 105 millió forint bevételre tett szert.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem