6 °C Budapest

Egyre nagyobb az ATM-es készpénzbefizetés népszerűsége

2018. január 17. 09:00

A tavalyi harmadik negyedév folyamán 630 ezer tranzakcióban 114,3 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek készpénzbefizetős automatáknál, ami önmagában több, mint amit a teljes 2014-es évben befizettek - írja a Világgazdaság.

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2017 első 9 hónapjában több mint 1,5 millió alkalommal végeztek az ügyfelek befizetést a készpénzfizető automatáknál. Ez közel 75 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest.

Ezzel megegyező, 75 százalékos mértékben emelkedett az így befizetett összeg mértéke is: a 2016-os 154,8 milliárd forint után 2017 első háromnegyedében 271,4 milliárd forintnyi ilyen befizetés történt.

Jól jelzi az automaták elterjedésének gyorsaságát, hogy tavaly csak a harmadik negyedév folyamán 114,3 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek, míg 2014 egésze során csupán 94,6 milliárdot.

Ez a befizetési módszer a bankoknak is kedvező, hiszen ezzel csökken a bankfióki alkalmazottak leterheltsége, akik így egyéb, tanácsadói feladataikra koncentrálhatnak. Ezzel állhat összefüggésben, hogy egyelőre még több bank is ingyenesen nyújtja ezt a szolgáltatást.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem