13 °C Budapest

Egyre kevesebb magyar keresi ezeket az italokat: erről is a világjárvány tehet

MTI
2020. november 19. 10:28

Csaknem 7 százalékkal 18,5 millió hektoliterre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első kilenc hónapban a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára.

Bikfalvi Istvánné ismertette, hogy koronavírus-járvány miatt vállalatonként eltérő mértékben, összességében 6,4 százalékkal esett vissza az ágazat forgalma a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A harmadik negyedévben nőtt ugyan a piaci forgalom a második negyedévhez képest, de - egy-két  kivételtől eltekintve - nem érte el 2019. harmadik negyedévének az értékeit.

A természetes ásványvizek forgalma 12 százalékkal, az ízesített vizeké és szénsavas üdítőitaloké 0,9 százalékkal, a jeges teáké 10 százalékkal csökkent, a 100 százalékos gyümölcsleveké 0,3 százalékkal, a gyümölcsitaloké 10 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest - fejtette ki.

Emlékeztetett, hogy az első negyedéves forgalom az előző években kialakult trendeknek megfelelően alakult, 2019. első negyedévéhez képest csaknem 10 százalékkal nőtt az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége.

A koronavírus márciusi megjelenését követően azonban a második negyedévben drasztikusan visszaesett az ágazat értékesítése a kereskedelmi egységekben, illetve lényegében lenullázódott a vendéglátóiparban. Átalakult az értékesítés szerkezete is: a kisebb kiszerelések forgalma jelentősen lecsökkent, a nagyobb, gazdaságosabb kiszerelések iránti kereslet pedig emelkedett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szövetség a jelenlegi bizonytalan járványügyi helyzet miatt továbbra is úgy látja, hogy az ágazat a legoptimistább üzleti forgatókönyv esetén is visszaeséssel számolhat idén a tavalyi évhez képest. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a magyarországi ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli. Tagvállalatai évi mintegy 250 milliárd forint termelési értéket állítanak elő, és közvetlenül 4 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem