11 °C Budapest

Egy rakat élelmiszer áfája csökkenhet: már egyeztetnek

Pénzcentrum
2017. május 10. 08:30

A gazdasági mutatók teljesüléséhez kötött, előre ütemezett áfacsökkentést javasol az alapvető élelmiszerek körében az agrárkamara. Erről hamarosan a gazdasági tárcával is egyeztetnek - írja a Magyar Idők.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a lapnak elmondta, a kamara megalakulása óta szorgalmazza, hogy az alapvető élelmiszerek esetében a mostani 27-ről 5 százalékra csökkenjen a forgalmi adó mértéke. A fokozatos, évről évre betervezett áfacsökkentést azonban a gazdaság teljesítőképességéhez kötnék.

Azt szeretnénk, ha egy megállapodás keretében megterveznénk, hogy mikor, mely termékek forgalmi adója csökkenhet, ha a szintén előre lefektetett gazdasági mutatók teljesülnek

- fogalmazott az elnök.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a csökkentett forgalmi adónak nem volt nagy hatása a költségvetésre, a piacot viszont alaposan kitisztította. Ennek és a megnövekedett keresletnek köszönhetően annyi többletbevétel keletkezett, ami nagyrészt ellensúlyozni tudta az áfacsökkentés okozta kiesést a költségvetésben.

Emlékeztetnek, a jövő évi költségvetés és adótörvények tervezete szerint 2018-tól a halhús és az élő hal forgalmi adója csökken 5 százalékra. Győrffy Balázs szerint ugyanakkor a gazdaság teljesítménye többet is elbír ennél.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem