7 °C Budapest

Egy megyényi plusz pénzt hagyunk ott idén nyáron a balatoni boltokban

2019. július 25. 12:30

A nagy hőségben is betérünk vásárolni a boltba, sőt, a nyaralás alatt is. A nyári hónapokban több mint 40 milliárd forintot költenek a nyaralók a Balaton parti boltokban, ez több, mint egy megye átlagos havi boltos bevétele, ami 31 milliárd forint volt 2018-ban. 


Még a statisztika sem takargatja, sőt, meg is mutatja, hogy a nyári melegben sokan rohannak a Balatonra, a legnagyobb üdülőhelyünkre és ott költekeznek is szépen a boltokban. Kinyitnak a szezonos boltok is a tó partján, hiszen télen nekik nem éri meg pusztán a helyben lakók miatt felhúzni nap mint nap a redőnyt - számol be a blokkk.com.

Egyébként is változnak nyáron a költekezési szokások, nem csak az időjárás miatt. Igaz, sokkal több a turista is, de a legtöbben ilyenkor mennek szabadságra, ráadásul iskolaszünet is van, a drága táborozás pedig nem megy egész nyáron. Így otthon is esznek a diákok, ami az élelmiszerboltok forgalmát húzza felfelé. Ott vannak a nyári vásárok is, amitől nem omlik össze a bolt és ki lehet söpörni a fölös készletet.

Balaton parti boltos parti

Szűkre szabott időben a balatoni nyár, igazából az iskolaidőszakban tombolnak a tóparton a nyaralók, hiszen ekkor tud együtt lenni és menni a család. Igaz, emiatt a június az csak félszezoni hónap, hiszen az iskolazárás a közepére esik és a balatonosok tapasztalatai alapján augusztus 20 után már lanyhul a szezon. Szeptemberig pedig a többség lelép a tópartról.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A statisztikából megyénként lehet kiolvasni a nyári forgalom változásait, nekünk sem marad más módszer. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a 2018-as 11 ezer milliárdos boltos költekezésből a főváros és Pest megye elvisz 4 ezer milliárd forintot. Így a 19 megyének összesen 7 ezer milliárd forint körüli boltos költekezés jut, aminek havi átlaga 31 milliárd forint, tehát ehhez kell méricskélni, januárral, karácsonnyal és nyárral együtt. Nos, az előbbieket is mérlegre dobva már nem is olyan kis összeg az a 40 milliárd forint feletti költekezés, ami 2017-ben és 2018-ban volt, a balatoni térség három megyéjének boltos költekezését megdobva. Hoz egy megyényi átlagos pénzt a Balaton a nyaralók zsebéből.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm