6 °C Budapest

E-könyvet veszel karácsonyra? Ezt jobb, ha tudod

MTI
2014. december 23. 18:02

Zavarhatja az éjjeli álmot a világító elektronikus könyv vagy táblagép olvasása elalvás előtt, mert hatással van az álom-ébrenlét természetes ritmusára. Számlájára írható a délelőtti álmosság is egy amerikai kutatás eredményei szerint.

A vizsgálatot a bostoni Brigham and Women's Hospital szakemberei végezték, és az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) jelent meg.

A kutatók összevetették a világító e-könyv és a hagyományos, papírra nyomott könyv olvasásának hatásait. Az önkénteseket két csoportra osztották aszerint, melyiket olvasták.

Az elektronikus könyvolvasók egyre elterjedtebbek és bizonyosan sok karácsonyfa alá kerül belőlük idén is. Már néhány korábbi e-olvasókról és más elektronikus eszközökről készült tanulmány is felvetette annak a gyanúját, hogy a kibocsátott fény valamilyen módon befolyásolhatja a szervezetnek a világosság és a sötétség normális változására adott válaszát.

A két héten át tartó vizsgálatból az derült ki, hogy az elektronikus eszközökből áradó, speciális, rövid hullámú, általában kékszínű fény megzavarja a biológiai órát, amely a nappal-éjszaka, tehát az álom-ébrenlét váltakozásán alapul - mondta Anne Marie Chang, a kutatás vezetője.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

"Azok a résztvevők, akik e-könyvet olvastak, lassabban aludtak el, kevesebb melatonin - alvással összefüggő - hormon termelődött a szervezetükben. A biológiai órájukat "előbbre állították", délelőtt álmosabbak és figyelmetlenebbek voltak mint azok, akik elalvás előtt hagyományos könyvet olvastak" - állapította meg a kutatás.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm