7 °C Budapest

Durván pörög a globális kávépiac: 2 fajtáért rajonganak a legtöbben

MTI
2017. február 5. 14:35

A tavalyi naptári évben több mint öt százalékkal nőtt a globális kávéexport, a 2016/2017-es termésév első három hónapjában pedig 8,3 százalékkal bővült éves összevetésben.

A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) által ismertetett adatok szerint a tavalyi naptári évben 118,42 millió zsák (1 zsák=60 kilogramm) kávé exportjára került sor globálisan, a megelőző évi 112,47 millió zsák után.

Az októberben kezdődött termésév első három hónapjában 29,77 millió zsákra emelkedett a kivitel az egy évvel korábbi 27,49 millió zsákról.

Tavaly az abarica és a robusta kávéfajták exportja egyaránt nőtt.

A jobb minőségű alapanyagnak tartott arabica kávéfajta kivitele 3,6 százalékkal 73,26 millió zsákra emelkedett 2016-ban, a robustáé pedig 4,5 százalékkal 45,16 millió zsákra nőtt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem