13 °C Budapest

Durván megfizetik a magyarok az árát, ha nőnek születnek: ezt nem lehet letagadni

2019. május 29. 11:25

Mindenhol a világon jellemző, hogy a nők magas adót fizetnek az intim higiéniai termékek, mint például a tamponok vagy tisztasági betétek után, mivel a legtöbb országban magas ezeknek az árucikkeknek az adókulcsa. Pedig a törvények szerint alapvető szükségleteket kielégítő termékekre engedélyezett az alacsony adókulcs, de ennek figyelmen kívül hagyásával nem hogy nem teszik szélesebb körben elérhetővé, hanem egyenesen luxusnak kiáltják ki. Ez pedig ismét egy olyan adó, amely csak a nőket sújtja, akárcsak a pink adó.


Az EU-ban például a legalacsonyabb adókulcs 5 százalék, és 2007 óta az országok szabadon dönthetnek a standard adókulcsokról, így tehát a női higiéniai termékek esetében is. Ennek ellenére számos ország nem csökkentette az ezekre az árucikkekre kivetett adót, ráadásul a legmagasabb arány éppen Magyarországon van, ahol ezeknek a termékeknek az ÁFA-ja ugyanúgy 27 százalék. A skandináv országokban 25, Németországban 19 százalék adó terheli ezeket - derül ki a statista.com adataiból.

Tehát számos európai ország nem tesz különbséget a tamponok és betétek, valamint a cigaretta és az alkohol adóterhei között, miközben erre törvény szerint megvan a lehetősége.

Csak az Egyesült királyságban és Cipruson csökkentették 5 százalékra a női tisztasági termékek adóját, Franciaországban 5,5 százalék, Hollandiában, Belgiumban és Portugáliában 6 százalék adót fizetnek a nők ezek után az árucikkek után. Svájcban 7,7 százalékos az adóteher, viszont 2,5 százalékra tervezik ezt csökkenteni, ahogy Spanyolországban is, ahol jelenleg 10 százalékot tesz ki az adó, amelyet 4 százalékra mérsékelnének. Az egyetlen ország Európában, ahol nincs forgalmi adóteher a tisztasági termékekre, az Írország.

Ha pedig világviszonylatban vizsgáljuk a kérdést, ugyanazt látjuk, mint Európában kicsiben: kevés ország ítéli úgy, hogy az intim higiéniai termékek alapvető szükségletet jelentenek, legalábbis az adókulcsokból ez derül ki. Magyarországon pedig világviszonylatban is a legmagasabb ÁFA-t fizetik a nők.

{{EMBED:infogram_ec2dbdfd-a88f-47da-be0d-ddce417d8688}}

2009. július 1-től az addigi 20 százalékos áfakulcsból két kulcsot hoztak létre, egyrészt felemelték 25 százalékra, másrészt egyes termékekre a kedvezményes 18 százalékos áfakulcsot vezették be. Ez 2012. január 1-től megváltozott, a 25 százalékos áfakulcs 27 százalékra emelkedett, ezzel Magyarországon lett a világon a legmagasabb az általános áfakulcs. Például idén a friss tej után az ESL és az UHT tej áfája is 18-ról 5 százalékra csökkent, és sok más élelmiszert, könyveket, gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket, stb. terhel még ilyen alacsony adó, ezek azok a termékek, amelyeknek értékesítését és vásárlását az állam támogatni akarja. Míg az otthoni pálinkafőzés 2010 óta adómentes.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hiába teszik lehetővé a törvények, csak egy maroknyi ország szállította le a női higiéniai termékek adókulcsát, a legtöbb ország ugyanolyan terhet ró ezekre a termékekre is, mintha nem alapvető szükségleti, hanem élvezeti cikkek lennének.

Pedig a menstruációs szegénység jelenségére már számos országban felfigyeltek, köztük Magyarországon is. Ma is sok olyan fiatal lány van, aki havonta kimarad az iskolából, mert nem jut hozzá intim higiéniás termékekhez, és nem csak a szegényebb országrészekben. A jelenségre a Magyar Vöröskereszt is felfigyelt: és idén ősszel országszerte 4350 általános iskolás lánynak juttatnak el ingyen tamponokat, betéteket.

A betétek és tamponok ára változó, egy nő élete során körülbelül 6 millió 700 ezer forintot költ női higiéniás termékekre brit felmérések szerint. Magyarországon még nem készült hivatalos kutatás, hány nőt érint a menstruációs szegénység. A szakemberek szerint viszont sokkal nagyobb mértékű a gond, mint hinnénk. Ezért is lenne érdemes felülvizsgálni, minek is akarjuk tekinteni a menstruációs időszak alatt használt tisztasági termékeket: luxusnak, vagy alapvető szükségletnek.

Írországban, Ausztráliában, Dél-Afrikában, Kanadában, Indiában, és még néhány országban nemrég teljesen eltörölték a tamponok és betétek áfáját. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy Indiában például az adóteher megszüntetésével szélesebb körben elérhetővé válnak ezek a termékek, csökkentve a menstruációs szegénységet. A magas import költségek miatt még mindig megfizethetetlenek egy bizonyos réteg számára, amennyiben nem léteznek minőségi, hazai gyártmányú termékek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem