15 °C Budapest

Durva szervízszámlát kaphat, aki ilyen autót vett: lépéseket sürget az autóklub

2021. január 15. 16:48

A LED-es fényszórók és hátsó lámpák ma már számos új autó alapfelszereltségei. Az erős fényforrások hosszabb ideig működnek, mint a hagyományos halogén izzók, de ha meghibásodnak, az drága mulatság lehet, ugyanis a legtöbb esetben csak cserével orvosolhatóak a problémák. A Német Autóklub szerint pedig ez akár százezres tétel is lehet, ezért kezdeményezték, hogy az autógyártók oldják meg, hogy olcsóbb legyen a javíttatás.

Mára a LED-es fényszórók szinte teljesen felváltották a xenonos lámpákat az autóiparban. Az új technológiának számos előnye van, hiszen a LED-ek fényesebbek, mint a halogén lámpák, energiatakarékosabbak és hosszabb az élettartamuk is. A fényt is könnyebb irányítani, így az új technológiák már lehetővé teszik azt is, hogy ne vakítsuk el a szembejövőket, mégis rendesen lássuk az utat.

Az autógyártók szerint a LED-es lámpák legalább 15 évig fognak működni. Az ADAC szakértőinek véleménye szerint ez azonban nem elég: elmúltak azok az idők, amikor az autókat 15 év után leselejtezzük, a mai járművek átlagosan sokkal hosszabb ideig tartanak ki. Ha pedig a LED-es lámpák megadják magukat, akkor ki kell cserélni őket, ami elég drága mulatság.

Hirtelen jött nagyszervíz? Egy személyi kölcsön kihúzhat a bajból! Nézz szét a Pénzcentrum kalkulátorában!

A fényforrások Idővel elhasználódnak, fényerejük az évek során csökken. Ha a kibocsátott fénymennyiség a gyári érték 70 százaléka alá esik, akkor a LED fényforrást elhasználódottnak tekintik. Hogy ez mikor következik be, az nagymértékben függ a hűtés és a hőleadás hatékonyságától.

Az izzólámpákkal ellentétben a LED-ek nagyon érzékenyek a hőmérsékletre: minél magasabb a hőmérséklet, annál hamarabb használódnak el. Nagyon meleg környezetben, például forró motortérben, kondenzátor közelében lényegesen lerövidülhet a LED-es fényszórók élettartama. A jármű kivitelétől függően a LED-ek különféle típusokban más-más élettartammal rendelkeznek, de az ADAC kutatása szerint ezeknek a lámpáknak üzemideje 3000 és 10000 óra között lehet, a hátsó lámpák gyakran tovább is bírják.

Ám ha egyszer beüt a baj, akkor drága mulatság lesz a csere. Ugyanis jelenleg nem lehet nagyon javítani az egyes alkatrészeket a LED-es lámpákban, csak csével orvosolható a problémák jelentős része, ami több százezres tétel is lehet egy márkaszervízben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Német Autóklub szerint, sokkal célszerűbb lenne, ha a gyártók előírnák, hogyan kell csere nélkül megjavítani a LED-es fényszórókat. Ha például csak a vezérlő elektronika hibásodott meg, miközben a LED-ek még működnek, akkor elegendő lenne azt kicserélni. Az egyszerűbb, és olcsóbb javítások érdekében az ADAC a következő elvárásokat fogalmazta meg az autógyártókkal szemben:

  • Javítási koncepciókat kell kiadni annak érdekében, hogy a javítások olcsók legyenek, és az erőforrásokat fenntartható módon használják fel.
  • A cserélhető alkatrészeket egy LED-es lámpatestbe kell beépíteni.
  • A LED-es világítás élettartamát az autók tervezett élettartamához kell igazítani.

De mi magunk is tehetünk azért, hogy a LED-lámpáink sokáig zavartalanul működjenek: sokan elkövetik azt a hibát, hogy valamilyen súrolószerrel, plírral tisztítják meg a búrát, ám ez az ADAC szerint tilos! Hiszen ezek a műanyag lámpatestek speciális, UV-álló védőréteggel vannak bevonva, és ha ez károsodik, akkor a lámpa sokkal hamarabb bemattul, felülete károsodik.

A szakértők azt javasolják, hogy ha mindenképpen meg akarod tisztítani a lámpákat, akkor inkább kérd szakember segítségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm