2020. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Durva, mennyit költött alkoholra naponta Hujber Feri


A mára már megkomolyodott színész, Hujber Ferenc őszintén mesélt múltjáról, arról, hogy mennyi is volt egy napi alkoholadagja. Mi pedig most kiszámoltuk, ez mennyi pénzébe is kerülhetett a színésznek.


Hujber Ferenc az elmúlt időszakban sokat komolyodott, egyre többet foglalkozik a családjával és a munkájának is több figyelmet szentel. Korábban azonban ez nem pont így volt.

A napi fél liter tömény alap volt, erre jött még négy, öt, hat üveg pezsgő vagy bor, plusz a sörök.

- mesélte a színész az az Echo Tv vasárnap este jelentkező Arckép című műsorának felvételén.

Mennyi az annyi?

Ahhoz, hogy kiszámoljuk, hogy ez az életmód pontosan mennyi pénzébe is kerülhetett Hujber Ferencnek érdemes először megnéznünk a KSH átlagárait, miszerint:

  • Egy fél liter tömény (vodka): 2 200 forint
  • Hat üveg vörös bor: 3 732 forint (622 forint/ darab - ez pedig igazán jutányos ár, pezsgőt már nem tudnánk ennyiből beszerezni)
  • Három sör: 651 forint (217 forint/darab)

Ezeket összeadva pedig megkapjuk, hogy Hujber Ferenc 6 583 forintot költhetett alkoholra egyetlen nap alatt.

Így egy hónap alatt könnyen összejöhetett akár a 200 ezer forintos kiadás is, vagyis

ezzel a mennyiséggel számolva egy év alatt csaknem 2,4 millió forintot költhetett alkoholra a színész.

A valóságban azonban Hujber Ferenc ennél sokkal többet is elkölthetett, hiszen nem biztos, hogy egy-egy üveg borra vagy pezsgőre csak 600 forint körül költött. A tömény alkoholok pedig fajtájuktól függően akár sokkal többe is kerülhettek, mint az általunk számolt 2 200 forintos ár.

Itthon egyre rosszabb a helyzet

Persze Hujber Ferenc korábbi élete nem mondható átlagosnak, mégis van egy-két aggasztó tény, amire nemrég Zacher Gábor toxikológus hívta fel a figyelmünket. Szerinte ugyanis a mostani 800 ezerről már pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma Magyarországon, mert "olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle".

Jelenleg az országban egyébként 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, és évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt, így gyakorlatilag

minden magyar család érintett.

Minderre a 2014-es európai lakossági egészségfelmérés is ráerősít. Az önbevallott értékek szerint (a felmérésben megjegyzik, hogy ez a módszer konzervatív becsléseket tesz csak lehetővé) ugyanis a lakosság mintegy harmada azt állítja magáról, hogy soha nem fogyaszt alkohol tartalmú italokat - a nők több mint kétszer akkora arányban vallják magukat absztinensnek (40%), mint a férfiak (18%). Korosztályok szerint vizsgálva a fiatalkorúak (15-17 év közöttiek) és legidősebbek (65 év felettiek) tartoznak legnagyobb arányban ebbe a kategóriába, míg a legkevésbé önmegtartóztatóak ezen a téren a 18-34 év közöttiek.


Forrás: KSH


Az egészségfelmérésből továbbá az is kiderült, hogy a nyugdíjas korú nők több mint fele soha nem iszik szeszes italt, míg a fiatal férfiak közül is csak minden hetedik. A nagyivás problémája ugyanakkor mindkét nemnél a legidősebb korosztályt érinti leginkább, igaz, a nőknél elenyésző a nagyivók aránya: a 65 év felettiek 2 százaléka tartozik ide (az összes nő 1,4 százaléka), míg a férfiaknál a legidősebbek 14 százaléka (az összes férfi 9,9 százaléka). Összességében a teljes felnőtt lakosság 5,4 százaléka sorolható a nagyivók közé a bevallott értékek alapján. Ez kismértékű emelkedést jelent a 2009-ben becsült 4,6 százalékos arányhoz képest.

Mindezt figyelembe véve pedig elkeserítő, hogy - és ezt Zacher Gábor is megerősítette egy vele készített interjúban - Magyarországnak nincs alkoholstratégiája, nincs a megelőzést szolgáló mentálhigiénés program. Pedig a vezető toxikológus szerint az alkoholizmus és a gyógyszerfüggőség nagyon mély szociológiai problémákban gyökerezik, amit a megelőzésben is figyelembe kell(ene) venni.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Így spórolnak a tanévkezdésen 10 ezreket az élelmes szülők: érdemes kivárni?
Soka úgy gondolják, tesicuccot, őszi cipőt venni most felesleges.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.