16 °C Budapest

Durva árak a Szigeten: 1100 a szelet pizza, 800 a pogi, 850 a dobozos sör

2019. augusztus 6. 11:28

Idén 27. alkalommal rendezik meg a Sziget Fesztivált, aminek a hivatalos programja augusztus 17-én, szerdán kezdődik. A Pénzcentrum azonban már két nappal a nyitány előtt kilátogatott a Hajógyári Szigetre, ahol megnéztük, milyen étel, illetve italárak várják a fesztiválozó közönséget. Egy szelet pizzát 1 100 forintért árulnak, hamburgerért 2 000 forintot kell kiperkálni, míg egy dönert vagy tortillát 1 650 forintért lehet megvásárolni. A dobozos, illetve csapolt sörök 2018-hoz képest 50 forinttal drágultak, így azokat 850 és 750 forintért lehet beszerzeni, röviditalokat pedig 1 300 - 1 400 forintért ihatnak a fesztiválozók.

Múlt héten a Pénzcentrumon beszámoltunk arról, hogy a Sziget jegyárak 1993 óta rakétaként lőttek ki, és 2019-ben egy napijegy már 26 000 - 28 000 forintba kerül, míg egy hetijegyet 100 000 forint felett lehet megvásárolni. Ezzel együtt persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Sziget indulása óta eltelt évtizedek alatt a rendezvény költségvetése is óriási mértékben nőtt, aminek legnagyobb részét a fellépők gázsija viszi el. Csak hogy érzékeltessük ez mekkora mértékben változik évről-évre, 2019-ben az utolsó nap nagyszinpados fellépőinek gázsija majdhogynem megegyezik a 2016-os fesztivál összes nagyszínpados fellépőjének gázsijával.

A jegyárak, illetve a rendezvény költségeinek változása utána most annak jártunk utána, mennyibe kerül az étel -és italfogyasztás idén a Szigeten. Azért hogy ezt kiderítsük, már a hivatalos, augusztus hetediki kezdés előtt két nappal, hétfőn kilátogattunk a fesztivál helyszínére és szemügyre vettük a felhozatalt.

{{EMBED:https://www.youtube.com/embed/cQH-6rzCJn8?rel=0}}

Mivel a fesztivál helyszínét ottjártunkkor még nagyban építették a szerdai indulásra, ráadásul az első beköltözések is még csak az elején tartottak, nem meglepő módon a legtöbb étel, - illetve italárus is zárva volt vagy éppen építette a standját. Ennek ellenére némi kutakodás után azért szép számmal lehetett találtunk olyan büféket, alkoholméréseket és melegételes standokat is, ahol már lehetett fogyasztani.

A szóban forgó helyek egyikén például többféle hamburgert lehetett vásárolni, ezek 1 990 - 2 1000 forintba kerültek. Egy másik standnál találtunk dönert és tortillát is, ezek 1 650 - 1650 forintért voltak megvásárolhatók. A hivatalos sajtóbejárás során belefutottunk egy pizzaszeleteket áruló kitelepülésbe is, itt a szelet 1 100 forintba került, de a plusz ketchupért (már aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel) még 100 forintot azért ki kell perkálni. 

A "nehezebb" ételesek mellett azonban találtunk nyitva pékséget is, ahol minden terméket 800 forintért árultak. A teljes felsorolású igénye nélkül itt ezért a pénzért lehet vásárolni fánkot, croissantot, pogácsát, sajtos rudat, ízes levelet, muffint és rétest is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha már péksütemények, sikeresen rábukkantunk nyitva tartó kávés standokra is, ahol az árak a következőképp alakulnak:

  • Espresso - 699 forint
  • Americano - 899 forint
  • Doppio - 1 350
  • Cappuccino - 950
  • Latte Machiato - 1 150 forint.

A legszembetűnőbb és talán a legtöbb fesztiválozót érintő változás, hogy mind a csapolt, mind a dobozos Dreher 50 forinttal többe kerül, mint 2018-ban. Így a Dreher Gold csapon például 750 forintba, míg dobozosan (más típusok mellett) 850 forintba kerül. A sör mellett a cidert 1 100 forintért lehet megvásárolni, míg a különböző röviditalokat (0,4 cl) az Unicomtól kezdve, a Finlandia vodkán és a Jack Daniel’s-en át a ginig 1 3000, illetve 1 400 forintért lehet beszerezni. Miközben az alkoholmentes italok, mint például a Coca-Cola, a Fanta, a Sprite és a Kinley 570 forintba kerülnek fél literes kiszerelésbe. 

Mindezeken felül találtunk olyan standot is, ahol Extra Hot Dogot 1 100 forintért, sültkrumplit 800 forintért, két darab palacsintát pedig 600 forintért lehetett megvásárolni. Mindezeket pedig variálva, különböző extrákkal meg lehetett kapni 1 800 - 2 250 forintért. 

Ezek az árak persze úgymond még csak a fesztivál kezdeti állapotát tükrözik, az elkövetkező napokban ugyanis várhatóan rengeteg más büfé is megnyitja majd a kapuit, úgyhogy a vegáktól kezdve a gluténmentes étrendet folytatókon keresztül a gyümölcsökre és zöldségekre gerjedőkig valószínűleg mindenki meg találja majd a számítását a fesztivál hetében. És akkor a Sziget területén működő Aldi diszkontról, illetve az ottani grillezési lehetőségről nem beszéltünk. Ez utóbbinál ugyanis várhatóan ugyanúgy, mint tavaly "rendes", kinti árakon lehet majd megvásárolni mindenféle élelmiszert, de persze alkoholt biztosan nem.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm