13 °C Budapest

Döntöttek: itt is visszatér a nyugdíjasok vásárlási idősávja

2020. november 9. 13:45

Újra bevezetik az idősek vásárlási sávját Kiskunhalason is. A picra 11 és 12 óra között csak a 65 év felettiek mehetnek.

Szolnok volt az első település Magyarországon, ahol novemberben újra bevezették az idősek vásárlási idősávját, a piacokon, most pedig újabb város, Kiskunhalas vezetése döntött hasonlóan. Délelőtt 11 órától 12 óráig csak a 65 éven felüliek vásárolhatnak szerdán és szombaton a halasi piacon, erről is döntött Fülöp Róbert polgármester - írja a Baon.hu.

A 65. életévüket betöltött személyek saját döntésük alapján élhetnek a lehetőséggel, hogy a számukra kijelölt 11 és 12 óra közötti védett idősávban vásároljanak a piacon. Rajtuk kívül ebben az időtartamban a piac területén kizárólag az ott árusítók és foglalkoztatottak tartózkodhatnak.

A piac reggeli nyitásától 11 óráig nincs korosztályi szabályozás vagy tilalom, vagyis a 65. életévüket betöltött személyek is mehetnek vásárolni.

Ezen kívül a polgármesteri utasítás értelmében a szerdai és a szombati napokon a piac csak úgy nyithat ki a jövőben, hogy a visszatérő intézkedéseknek mindenki eleget tesz. Újra kötelező a piac területén mindenki számára az arcmaszk viselése, ezen felül az árusoknak a kesztyű használata. A piac területén lévők számára előírt védőtávolság mellett az árusok között a lehető legnagyobb távolságot kell kialakítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm