6 °C Budapest

Döntött az MNB: hónapokon belül mennek a levesbe az ezresek is

2017. február 6. 11:31

Szűk egy hónap múlva már az új 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyekkel fizethetünk a boltokban. De nem kell már sokat várunk az új ezresekre sem, hiszen a nyár végén kezdik meg az új bankjegyek kibocsátását. De miért van egyáltalán szükség a bankjegycserére? Mikor ér véget?

Még 2014-ben kezdte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a forintbankjegyek cseréjét a 10 ezer, majd a 20 ezer forintos címletekkel. A következő lépésben pedig a 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyeket cserélik le, amelyekkel 2017. március elsejétől találkozhatunk a boltokban. Az MNB friss kiadványa szerint azonban új az ezresekre sem kell már sokat várnunk.

Az MNB tervei szerint nyár végén következik a megújított 1000 forintos címlet rendeleti úton történő kibocsátása, azonban e bankjegyekkel majd csak a magas fokon automatizált készpénzforgalmi környezet felkészülését követően, jövőre találkozhatunk a vásárlásaink során

- olvasható Bódi Schubert Anikó és Pataki Tibor közös tanulmányában.

Arról még nincs információ, hogy mikor jöhet az utolsó, vagyis az 500 forintos címletek cseréje, de a jegybank tervei szerint 2019-től már csak megújult bankjegyek lesznek forgalomban.

Majd megszokjuk az új 5 ezrest

Bár a grafikai elemek nem változtak, az 5 ezres bankjegy mégis nagy átalakuláson ment keresztül, hiszen élénk sárga lesz a színe. Az új külsőről már a bankjegyek bemutatása előtt is voltak viták. Az MNB szerint azonban, ha az összes bankjegy kiadására sor kerül, akkor ezzel együtt egy harmonikus, és jó színdinamikájú bankjegysorozatunk lesz. Korábban olvasóinkat is megkérdeztük, mit gondolnak az új bankjegyről.

A témában szavazó olvasóink többsége (33 százaléka) szerint bár elsőre fura az új 5 ezres, később majd hozzászokik az új színhez. De sokan, összesen a válaszadók 25 százaléka kifejezetten csúnyának találja az új bankjegyet és inkább a régit használná. Ellenben majdnem ugyanennyien, összesen 24 százalék válaszolta azt, hogy neki kifejezetten tetszik az új bankjegy.

A nehezén már túlvagyunk

A 10 és a 20 ezer forintosok cseréjével a bankjegycsere közel 70 százalékán már túl van a jegybank, hiszen ezekből van a legtöbb forgalomban. A soron következő 2 és 5 ezer forintosok cseréje már sokkal gyorsabb lesz, hiszen ezek együttesen is csak 13 százalékát teszik ki az összes bankjegynek. Így a március elsejét követő 2-3 hónapban valószínűleg már mindenhol elterjednek az új változatok.

Bár a régi 10 ezresek bevonási határidejéről még nem döntött a jegybank, a régi 20 ezresekkel azonban már csak idén év végéig fizethetünk. Míg a régi (jelenleg is használatban lévő) 2 és 5 ezerforintos címleteket már korábban:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
2017. július 31-én bevonják a forgalomból.

Mihez kezdhetünk a már bevont bankjegyekkel?

Fontos tudunk, hogy egy adott címlet bevonása nem azt jelenti, hogy a nálunk lévő pénz elértéktelenedik, csupán nem tudunk vele többet fizetni a boltban. A bevonási határnap után a hitelintézetek és a posta három éven keresztül, területi korlátozás nélkül, díjmentesen váltja át a bevont bankjegyeket törvényes fizetőeszközre.

A bevont pénzeket pedig az MNB a bevonási határnaptól számítva még 20 éven keresztül díjmentesen és korlátozások nélkül beváltja.

Miért van szükség a cserére?

A csere az előállítási költségek (így a folyamatos után gyártás) optimalizálása mellett elsősorban biztonsági szempontból volt indokolt. Az eddig lecserélt címletek, biztonsági szempontból jól szerepelnek, a statisztikák szerint 2015-ben 26 százalékkal csökkent a forint bankjegyek hamisítása.

Miért kell bevonni a régi címleteket?

Sokan nem tudják, de az 1997 és a 2001 között kibocsátott bankjegysorozat az elmúlt évtized során számos fejlesztésen ment keresztül. Jelenleg 17 különböző címletváltozat van forgalomban, ha ehhez hozzájönnének még az új címletek, akkor átlagosan már majdnem 4 változatát kellene ismerni és azonosítani egy-egy bankjegynek.

Ez mind a bankjegyeket kezelő gépek működése, mind pedig a lakosság megbízható címlet-azonosítása szempontjából jelentős kockázatot hordozna

- olvasható a tanulmányban.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm