Döbbenet, mennyi instant leves fogy itthon: a magyarok is jól bespájzoltak

2020. szeptember 22. 14:01

Évről évre egyre több instant tésztaleves fogy a világon, melyben toronymagasan vezetnek az ázsiai országok. Egy nap alatt világszerte 290 millió adag leves fogy el. A TOP50 legnagyobb keresletű országba Magyarország is bekerült, a magunk éves szinten fejenként 3,1 adagjával a 38. helyen állunk a világban. Persze ezzel meg sem közelítjük Dél-Koreát, Japánt, vagy Kínát, ahol 10-szer, 15-ször, 25-ször annyi adag is elfogy évente fejenként. A járvány alatt pedig a kereslet minden rekordot megdönthetett.

Az instant leveseket Japánban találták fel 1958-ban, vagyis több mint 60 éve. Az eredetit a japán rámen leves inspirálta, az arra jellemző hullámos tojásos levestészta szárított formában még ma is az instant levesek sajátja. Nem sokkal feltalálása után robbanásszerűen kezdett terjedni a világban, és azóta is folyamatosan nő a kereslet a zacskós levesek iránt.

Feltalálásuk óta a tésztalevesek kis zacskós fűszerkeverékkel, zsiradékkal egészültek ki, majd egyes változatokban szárított zöldségdarabok is megjelentek. A 70-es évektől vált elterjedtté a poharas változat is, amihez tényleg csak forró víz és kanál szükséges. Az ízesítésben szintén már rengetegféle variáció található a kínálatban.

2015-ben még 97,49 milliárd adagot adtak el világszerte, 2019-ben már 106,42 milliárdot a World Instant Noodles Association (Instant Tésztaleves Világszövetség) adatai szerint. Minden nap 290 millió zacskónyi instant leves fogy globálisan. A fogyasztás 80 százalékát ázsiai országok - és 40 százalékát Kína és Hongkong - adják együttesen.

A világon az első 5 ország szintén ázsiai, második Indonézia a maga 12,52 milliárd éves szinten elfogyasztott instant tésztaleves mennyiségével. (Ez a kínai adatnak még mindig csak a harmada.) Harmadik India, és csak negyedik Japán - ahol eredetileg feltalálták a terméket. Az ötödik helyet Vietnám szerezte meg az USA előtt.

A TOP50 ország között feltűnnek olyanok, mint az Egyesült Királyság, ahol 2019-ben 420 millió adag instant leves fogyott, Németországban 280 millió. Hollandiában 50 millió, míg a szomszédos Belgiumban ennek csak az ötöde. Ebben az érdekes rangsorban Magyarország a 46. helyen szerepel, holtversenyben Chilével.

Hazánkban ezek szerint 30 millió adag tésztalevest fogyasztunk, ami azt jelenti, hogy éves szinten tavaly 3,1 adag fogyott el per fő. Amennyiben a lakosságszámmal összevetjük a többi ország fogyasztását is, akkor még előrébb kerülünk a rangsorban a 38. helyre! (A TOP 50 legtöbbet fogyasztó ország adatait nézve.)

Így már a fogyasztást nézve világelső Kína csak a 11. helyen áll, 29,8 adag elfogyasztott levessel per fő. Az első hely Dél-Koreáé, ahol 2019-ben 75,5 adag fogyott el fejenként, a második Nepál, harmadik Vietnám és negyedik Thaiföld. Majd Indonézia és Malajzia után következik csak Japán, ahonnan a tésztaleves származik. Az első 15-ben így még kevesebb nem ázsiai országot találunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha pedig a további TOP50 ország adatait nézzük, látható, hogy az USA, Mexikó, Brazília, Oroszország lejjebb csúsztak. Magyarországon a fogyasztás fejenként pedig vetekszik a németekével és a hollandokéval. Amellett, hogy csak forróvizet kell hozzáadni, tehát nem egy bonyolult fogás, az is vonzóvá teheti itthon az instant leveseket, hogy áruk többnyire 99-249 forint között mozog, átlagosan 150 forint.

Mi lesz 2020-ban?

A pandémia világszinte megemelte a tartós élelmiszerek fogyasztását. Eleve évről évre növekedést lehetett tapasztalni az instant levesek iránti keresletben világszinten, de az idei számok feltehetően minden várakozást felülmúlnak majd. Eleve a legnagyobb fogyasztó, Kína az, ahol először lecspott a koronavírus, és hosszan eltartott a korlátozások időszaka, feltehetően betáraztak instant levesből. Ugyanígy a többi ázsiai országban, ahol szintén eleve népszerű termék.

Szingapúrban például a közösségi médiát elárasztották a képek az üzletek üres polcairól, és az emberekről, amint hatalmas mennyiségekben vásárolnak háztartási termékeket, rizst és instant tésztaleveseket, nem sokkal azután, hogy a városban sárgáról narancs fokozatúra változtatták a vírusveszélyt. Malajziában is az instant tésztaleves gyártók 55 százalékos keresletnövekedés mértek azután, hogy a kormány meghozta az első intézkedéseket a pandémia ellen.

Nem lehet tehát csodálkozni majd, ha kiderül, a pánikvásárlási rohamokkal az instant tésztaleves az egyik legjobban fogyó termékké vált. Márciusban elsősorban a vírusfertőzések megelőzésére használatos termékeket halmozták fel az emberek, de jelentős mértékben vásároltak még tartós élelmiszereket és tisztálkodószereket is. A Pénzcentrum összeállításában is szerepeltek a porlevesek javaslatként, miből érdemes karanténtartalékot képezni, a liszt, olaj, cukor, konzervek, lekvárok, stb. mellett.

Így lehetséges, hogy Magyarországon is rekordot fognak dönteni az instant tésztaleves eladások 2020-ban. Azt nehéz lenne megjósolni, hogy a második hullám alatt is lehet-e pánikvásárlási rohamra számítani, viszont az biztos, hogy nem lesz olyan fejetlenség, mint márciusban a boltokban. A boltok azóta felkészült, a lakosság pedig már nem olyan bizonytalan abban, milyen termékekre lesz szüksége a "túléléshez".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem