Csúnya bírság fenyegeti a nyugdíjasokat: közterületen ennek helye nincs!

2017. március 13. 11:31

Már javában nyílnak a hóvirágok, sokan azonban még mindig nem tudják, milyen súlyos árat fizethetnek, ha leszedik a védett növényeket. De vajon a kertünkben nyíló virágokat sem szedhetjük le? És mi a helyzet azokkal, akik az aluljárókban árulják a hóvirágot?

A védett növénynek számító hóvirágot a tavasz első hírnökének is szokták nevezni, ami ezekben a hetekben ellepi a magyar erdőket. Szerencsére a kirándulók egyre ritkábban szedik le a hóvirágokat, de még mindig vannak, akik nem tudják, hogy milyen súlyos büntetés jár a védett növények leszedése után.

Mekkora lehet a bírság?

A hóvirág az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok körébe sorolható, aminek az eszmei értéke darabonként 10 ezer forint. A leszedett növények eszmei értékétől függően a bírság bármilyen magas lehet, nincsen felső korlát.

10 hóvirág leszedéséért például már 100 000 forint bírság jár, ez pedig már bűncselekménynek számít, ebben az esetben pedig a védett növények beszerzéséért, árusításáért akár három évig terjedő szabadságvesztés is járhat természetkárosítás bűntette miatt.

Ennek ellenére a tavasz közeledtével számos aluljáróban, közlekedési csomópontban és piacon is találkozhatunk hóvirágot árusítókkal. Persze nem tudhatjuk, hogy az árusok honnan szerezték be a hóvirágot, de a növény attól függetlenül, hogy a magánterületen vagy a természetben fordul elő, védettnek számít.

A hóvirág, függetlenül attól, hogy magánterületen vagy a természetben fordul elő, védett növénynek számít, azonban a jogszabályi védelem elsősorban a természetben található egyedek védelmét szolgálja

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésre az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Vagyis a kertben termesztett hóvirág árusítása engedélyezhető, ehhez azonban a természetvédelmi hatóság külön engedélye szükséges.

Hogyan zajlik az ellenőrzés?

A virágok szedését például a Pilis Parkerdőben a Duna-Ipoly Nemzeti Park őrszolgálata végzi, de a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészeti szakszemélyzete - mint polgári természetőrök - is nyitva tartják a szemüket, hogy szükség esetén értesíteni tudják az őrszolgálatot - tájékoztatta korábban lapunkat a társaság.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bírságot ebben az esetben a Parkerdő területén az illetékes Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálata szabhat ki.

A jogosulatlanul, vagy a tulajdonos hozzájárulása nélkül a közterületen való árusítás szabálysértésnek számít, ami 5 000 - 150 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ha mi látunk valakit, aki feltehetően engedély nélkül árusítja a hóvirágot, akkor rendőrséghez vagy a közterület-felügyelethez fordulhatunk.

Bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja esetén az ellenőrzést végző szerv számos eljárási cselekményt foganatosíthat, például természetvédelmi hatóság engedélyének bemutatására történő felszólítás, nyilatkozattételre felhívás, helyszíni ellenőrzés, tanúkutatás

- egészítette ki válaszát az ORFK.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem