16 °C Budapest

Csökkenhetnek a lakásárak, de milyen lakásoké? Mutatjuk, hol várható a legnagyobb visszaesés

2020. április 16. 13:27

A kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa megszüntetése, a piaci változások, valamint a jövő januártól érvényes, szigorú épületenergetikai követelmények együttes hatására már az idei első negyedévben visszaesett az induló beruházások, a kiadott új építési engedélyek száma. Ingatlanpiaci szakértők most azt vizsgálták meg, hogy a koronavírus-járvány hogyan befolyásolhatja a befejezés előtt álló, illetve az új projektek piaci helyzetét, mire figyeljenek, mire számítsanak a vásárlók a megváltozott körülmények között.

Vegyes képet mutat a magyarországi újlakás-piac: az új projektek száma csökkent, ami nem jó hír, az viszont kedvező fejlemény, hogy ennek következtében komoly kapacitások szabadultak fel az építőiparban, így a már futó beruházásokat elvileg gyorsan be lehet fejezni. A koronavírus-járvány miatt a külföldi vendégmunkások közül sokan ragadtak nálunk, illetve sok magyar munkavállaló hazatért Nyugat-Európából, ami enyhítheti az ágazatra korábban jellemző munkaerőhiányt. Az viszont gondot okoz, és összességében lassítja valamelyest a kivitelezést, hogy a járvány miatt át kell szervezni a folyamatokat: biztosítani kell az építkezéseken a dolgozók közötti megfelelő távolságot, valamint a munkavégzés egészségügyi előírásoknak megfelelő feltételei mellett az étkezési, és pihenési lehetőségeket is. Ezen felül egyre nagyobb kihívás az építőanyagok időben és megfelelő áron történő beszerzése.

Elhúzódó ügyintézés, ügyfélkockázatok kezelése

Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a befejezés előtt álló beruházásoknál az engedélyeztetési folyamatok, a földhivatali eljárások, valamint a közművekkel kapcsolatos ügyintézés esetleges lassulása, illetve a benyújtott kérelmek feltorlódása miatt csúszhatnak a lakás-átadások. Más, a beruházással kapcsolatos nehézségek elkerülése érdekében az új ügyfeleknek érdemes már a szerződés megkötése előtt alaposan ellenőrizniük is a beruházókat.

Csak biztos finanszírozási alapokon álló, jól dokumentált referenciamunkákkal rendelkező beruházóval érdemes megállapodni, de a vásárlást segítő közvetítői hálózatok közül is érdemes olyat választani, amelyik valóban megvizsgálja a különböző projektek pénzügyi és szakmai hátterét, ahogy mi szoktuk. Mindenképpen ellenőrizzék vagy ellenőriztessék az érvényes és jogerős építési engedély, és a generálkivitelezőkkel kötött szerződés meglétét, továbbá a tulajdoni viszonyok rendezettségét, hogy elkerüljék az esetleges kellemetlenségeket

- mondta Homolya Gergely, az OTP Ingatlanpont újépítésű projektekért felelős menedzsere.

Mi lesz az árakkal?

Az újépítésű lakások piacán nem történt jelentős árváltozás az idei első negyedévben. Azoknál a befejezés előtt álló projekteknél, amelyeknél még az 5 százalékos, kedvezményes áfával értékesíthetik a lakásokat 2023 végéig, már tavaly év végén megugrottak az árak, tartalékot biztosítva az új, immár 27 százalékos áfájú beruházásokhoz. Ezeknél a fejlesztéseknél a lakások nagy része már gazdára talált, így a beruházókon nincs komoly értékesítési nyomás, ki tudják várni a megfelelő pillanatot az eladásra. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 27 százalékos áfával induló projektek beruházói pedig eleve magasabb értékesítési árral kalkuláltak, így egyik területen sem nyílik igazán tér alkura, vagy engedményre. Persze egy kedvezőtlenebb fekvésű, rosszabb beosztású vagy éppen luxuskategóriába tartozó, így az átlagosnál nehezebben értékesíthető lakásnál elképzelhető, hogy az eladó enged valamennyit a vevőnek. Ez attól is függ, hogy az adott projektnél milyen kedvezményes értékesítési stratégiát alkalmaznak a beruházás indulásánál, vagy éppen a lezárásánál. 

A "zöldebb" lakás drágább is lesz

Árfelhajtó tényező a lakásépítésben, hogy bő nyolc hónap múlva, 2021. január 1-jétől új energetikai követelmények lépnek életbe. Ettől kezdve csak olyan lakások kaphatnak használatbavételi engedélyt, amelyek energiaigénye nulla közeli, és elsődleges energiaszükségletük (fűtés és meleg víz) legalább 25 százalékát megújuló forrásból biztosítják. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a szigorodó előírások miatt az újépítésű lakások értéke átlagosan akár 15-20 százalékkal is meghaladhatja majd a hasonló méretű és adottságú, felújított lakásokét. Valamennyi tényezőt összesítve, az újépítésű lakások szűkülő piacán nem várható árcsökkenés az elkövetkező időszakban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm