11 °C Budapest

Célegyenesben az új szerencsejáték törvény?

Pénzcentrum
2012. június 22. 16:27

A Magyar Szerencsejáték Szövetség szerint a magyar kormány nemcsak Európa, hanem a világ egyik legátláthatóbb, az állam, a játékosok és az üzemeltetők számára egyaránt a legbiztonságosabb piaci működés alapjait teremteti meg a szerencsejáték törvény módosításával.

Az MTI kérdésére a szövetségnél elmondták, hogy a törvénymódosítás kihirdetésével elhárult minden akadály a szerencsejáték törvény végrehajtási rendeletének (vhr) kiadása elől, és ezzel belátható közelségbe kerülhet a szerver alapú pénznyerő automata üzemeltetés.

Az iparág szereplőit érdekvédelmi szervezetbe tömörítő MSzSz elnöke Schreiber István szerint a piaci szereplők garanciának tartják a vhr mielőbbi megjelenésére a törvénymódosítást, valamint azt a tényt, hogy a második félév stabil játékadó bevételeit a szerver alapú rendszertől várja a nemzetgazdasági miniszter.

A kormány szándéka realizálni az új üzemeltetési formához kötött adóbevételeket, és ennek feltétele a szervezet szerint az, hogy mielőbb hozzák nyilvánosságra a vhr-t is. Sőt, a kormány illetékes szervezetei vélhetően nyitottak az engedélyeztetési eljárások gyorsítására, az "átállás felpörgetésére is".

Az MSzSz úgy véli, hogy a hatóságok is érdekeltek a gyors és kiszámítható ügyintézésben. Így a szakmai szervezet megítélése szerint akár három hónap múlva startolhat az új rendszer az engedélyezési eljárásokat követően.

Schreiber István elmondta, hogy a végrehajtási rendelet megjelenése az első lépése annak az engedélyeztetési folyamatnak, amelynek a végén hatósági engedéllyel rendelkező, központi szerverhez kapcsolódó pénznyerő automaták fogják kiszolgálni a játékosok igényeit.

Első lépésként auditáltatni kell a központi szervert a törvényi feltételeknek megfelelő auditornál, de az eljárásnak nincs határideje. Így kérdés, mikor jut el az aspiráns szerverüzemeltető az NGM eljárásig, ahol egy kilencven napban maximált procedúra után engedélyt kaphat.

Ezt követi a gépek típusvizsgája a Magyar Kereskedelmi Engedélyeztetési Hivatalnál, ez további 30 nap lehet. Az egyedi engedélyeztetés NAV Szerencsejáték Felügyeleténél - újabb 60 napos határidőt jelenthet -, majd az egyedi hitelesítés a hitelesítő laborokban és a Magyar Kereskedelmi Engedélyeztetési Hivatalban ismét 30 napos határidővel.

Az MSzSz elnöke szerint, amennyiben a hatóságok a korábbi évek tapasztalatai alapján az engedélyeztetési eljárások során kihasználják a törvény által rendelkezésükre szabott határidőt, az engedélyeztetési folyamat több mint fél évet fog igénybe venni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Schreiber felhívta a figyelmet arra, hogy így a második félévben aligha várható az engedélyeztetési díjak kivételével költségvetési bevétel a szerver alapú üzemeltetésből. Az MSzSz elnöke szerint megoldás lehet a kalkulált játékadó bevételek biztosítására, ha jelentősen lerövidítik ezt az engedélyezés időtartamát a kérelmek gyors elbírálásával.

Kiemelte: további időt lehetne megtakarítani, ha a mérésügyi hatóság (MKEH) a központi szerver engedélyeztetéssel párhuzamosan elkezdené az új típusú automaták típusvizsgálatát is. Természetesen azzal a feltétellel, hogy a típusengedélyt kizárólag az NGM engedéllyel rendelkező szerverekhez kapcsolódó automaták részére adja ki közvetlenül az engedély megszerzésekor - mondta.

Az MSzSz szerint fontos az a törvényalkotói szándék is, hogy ne kerülhessen monopolhelyzetbe a szerencsejáték piac új szereplőjeként belépő egyetlen szerencsejáték szerver üzemeltető sem. A módosítás értelmében egy központi szerver üzemeltető legalább 1.000, de maximum 12.000 pénznyerő automata üzemeltetésére vonatkozó csatlakozási szerződéssel rendelkezhet.

A módosítás előírja továbbá azt is, hogy a központi szerver üzemeltető és a helyhez kötött szerver alapú pénznyerő automata üzemeltetője legalább egy évre szóló, határozott időtartamú csatlakozási szerződést köthet. Ha a szerződést két évet meghaladó határozott időtartamra kötik, úgy a két év lejárta után bármelyik fél az adott naptári év végére szóló legalább 6 hónapos felmondási idő alkalmazásával indokolás nélkül felmondhatja.

Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter június elején született írásbeli válaszából az derült ki, hogy a pénznyerő automaták üzemeltetése után fizetendő játékadóból a kormány 37,2 milliárd forint bevétellel számol 2012-ben, csaknem megegyezően a 2011-es 33,15 milliárd forintos előírással.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem