16 °C Budapest

Budapesten bútorozott össze a KIKA ezzel az elektronikai áruházzal

2017. április 20. 18:01

Első alkalommal nyitott bútoráruházban üzletet az Extreme Digital. Az e-kereskedő arra számít, hogy a Kika soroksári üzletében kiemelt forgalmat bonyolít majd háztartási gépekből és különböző otthoni kiegészítőkből.

A Kika kívül-belül teljesen megújult soroksári áruházában nyitja meg új, tizenhetedik szaküzletét az Extreme Digital, de a magyar online kereskedő mellett az Abra Bútor is ugyanitt nyitja meg üzletét. Mindhárom vállalkozás a nemzetközi Steinhoff-cégcsoport tagja, a közös helyszínnel pedig komplett megoldást nyújthatnak azoknak a vásárlóknak, akik otthonukat rendezik be vagy újítják fel.

Az azonos cégcsoporthoz tartozó áruházak együttműködése nyomán az e- kereskedő soroksári üzletében vásárlóknak hamarosan arra is lehetősége lesz, hogy a bútor áruházakban megrendelt bútorral azonos napon szállíttassák házhoz ingyenesen az otthonukba kiválasztott hűtőgépet, mosógépet, vagy egyéb háztartási eszközt, esetleg nagyképernyős televíziót.

A helyszín sajátosságai nyomán arra számítok, hogy a soroksári üzletben különösen népszerűek lesznek a háztartási nagygépek, és a televíziók is, hiszen ezek mind olyan berendezések, amelyek elhelyezését pontosan meg kell tervezni a lakáson belül

- nyilatkozta Várkonyi Balázs, a cég társalapító ügyvezető igazgatója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A lakberendezési cikkeket kínáló partnerekkel való együttműködés azért is kiemelten fontos, mert a vállalat statisztikái szerint a mosogatógépek és sütők 70-75 százalékát beépíthető kivitelben vásárolják az ügyfelek, de már az eladott hűtőgépek 30 százaléka is ilyen kivitelű. Emellett a magyar vásárlók egyre nagyobb képernyős tévét választanak, az 50 colos vagy még ennél is nagyobb óriásképernyők praktikus elhelyezéséhez pedig szintén megfelelő bútort kell választani.

Új üzletével a már bevált hibrid üzleti modelljét erősítik, vagyis a vállalat online áruháza mellett hagyományos üzleteket is működtet. Ezekben a boltokban az óriási raktárkészletből azonnal meg lehet vásárolni a legnépszerűbb termékeket, másrészt szakemberek segítenek a vevőknek a megfelelő termék kiválasztásában és a hitelügyintézésben is. Emellett akár online vásárlás esetén is lehetőség van arra, hogy a vevő személyesen fizesse ki, és vegye át rendelését.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm