Brutálsokat költ egy átlagmagyar iskolakezdésre: ki bírja ezt?

2019. augusztus 20. 09:00

Egy család átlagosan 15.000 és 25.000 forint között költ az iskolakezdésre gyermekenként egy felmérés szerint. A válaszadók 56 százaléka nem hagyja az utolsó pillanatra a bevásárlást. A kitöltők 76 százaléka saját bevallása szerint az új termékeket keresi, a 2018-as eladási statisztikák alapján úgy tűnik végül mégis inkább a használt termékek vásárlása mellett döntenek (86 százalék).

Iskolakezdési időszakban felpörög a kereskedelem, mindenhol megnő a tanévre szükséges eszközök iránti kereslet és ezzel együtt az árak is. Tavaly augusztusban a KSH adatai szerint kismértékben nőttek a fogyasztói árak, majd szeptemberben jelentősen emelkedtek. A legtöbb család (33 százalék) ebben az időszakban átlagosan 15-25 000 Ft között költ a becsengetéshez kapcsolódóan gyerekenként, de a szülők 44 százaléka jellemzően még mindig utolsó pillanatra hagyja a felszerelés beszerzését derül ki a Vatera kutatásából. Bár folyamatosan nő az online vásárlás szerepe a kereskedelemben, ez még mindig egy olyan kategória, ahol fontos a fizikai foghatóság, hiszen inkább személyesen vesszük meg a szükséges eszközöket (74 százaléka) és magas azoknak az aránya is (76 százalék), akik az új termékeket keresik - derül ki a Vatera legfrissebb felméréséből.

A kutatásban részt vevő felhasználók többsége (33 százalék) 15.000 és 25.000 forint közötti összeget áldoz a beiskolázásra gyermekenként. A válaszadók közel harmada (27 százalék) 10.000-15.000 forintot költ tanszerekre, míg 21 százalékuk akár 25.000-40.000 forintot is hajlandó erre a célra szentelni. Elenyésző, mindössze minden tizedik család hozza ki 10.000 forint alatti összegből a kötelező iskolaszer-vásárlást, és ugyanennyien vannak azok is, akik több mint 40.000 forintot áldoznak rá. Ezek az arányok egybevágnak az online piactér két évvel ezelőtti hasonló kutatásával3, tehát a családok stabilan, tervezhetően ugyanazt az összeget szánják az évkezdésre annak ellenére, hogy az árak növekednek. A szülők két dolgot tehetnek a korábbi keret megtartásáért: tartósabb eszközöket vásárolhatnak, amelyek több évig kiszolgálják gyermeküket, vagy olcsóbb megoldásokat kereshetnek.

"A Vaterán augusztustól novemberig átlagosan 22 százalékkal nő az beiskolázáshoz köthető termékek eladása az azt megelőző időszakhoz képest. Mi nem tapasztalunk drasztikus változást az árak tekintetében, egy adott termék nem drágul augusztus végén, sőt! Jóállapotú használt árucikként még kedvezményesebben hozzájuthatnak a felhasználók az egyes termékekhez, így az iskolakezdést megelőző időszakban is célszerű online böngészni" - mondta Szanitter Áron, a Vatera vezetője.

Tolongás nélkül

Az adatokból az is kiderül, hogy a beszerzendő eszközök negyedét a családok már interneten vásárolják meg. A kérdőíves felmérés alapján elmondható, hogy a legtöbben uzsonnásdobozt és kulacsot (39 százalék), mágnes- vagy parafatáblát (37 százalék), tornazsákot (36 százalék) és iskolatáskát (36 százalék) helyeznek a virtuális kosarukba. Emellett a vásárlási forma mellett leginkább a kényelem miatt dönt a többség (62 százalék), de hasonlóan sokat nyom a latba az is, hogy online könnyedén össze lehet hasonlítani az árakat (61 százalék), illetve a tolongás is elkerülhető (54 százalék). Kiemelkedő azoknak az aránya, akik időben elkezdik a bevásárlást: a válaszadók több mint fele (56 százalék) a nyár elejétől folyamatosan vagy a szünidő közepén szerzi be a listán szereplő cikkeket, de közel ugyanannyian (44 százalék) még mindig utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A használt is jó lesz

Mára már egyre nagyobb számban jellemzi a háztartásokat a környezettudatosság és a költséghatékonyság, ezt támasztja alá a kérdőív eredménye is. A kutatásban résztvevő szülők negyede használt termékeket is keres. Nyilván füzetek, könyvek és ruhaneműk esetében inkább újat szeretnének, de a megunt, sérülésmentes iskolatáskák, tornazsákok és babzsákok előszeretettel kerülnek új tulajdonoshoz. Annak ellenére, hogy a hazai családok 76 százaléka inkább az új dolgokat keresi, a 2018-as eladási statisztikák alapján végül inkább a használt termékek vásárlása mellett döntenek (86 százalék) az iskolakezdési időszakban.

Nemcsak a vásárlásokkal kapcsolatban tudatosabbak a megkérdezettek, iskolakezdés előtt egyre többen eladják feleslegessé vált holmijaikat. 2017-ben csupán a kitöltők negyede próbálta értékesíteni a már nem szükséges eszközöket, míg a friss kutatásban már a válaszadók harmada. Két éve csak 70 százalékuk, idén már 78 százalékuk hirdet még használható iskolatáskát, de szívesen tesznek szert extra bevételre tornaórához kapcsolódó felszerelések (57 százalék), illetve régi tolltartók (38 százalék) eladásából is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem