Brutális lehúzás a magyar boltokban: így mérik aranyáron a csokimikulásokat

2020. december 4. 16:48

Hajmeresztő különbségek mutatkoznak az egyes márkák táblás tejcsokoládéinak árai, illetve ugyanezen márkák csokimikulásainak árai között. A Pénzcentrum által vizsgált három márka közül volt olyan, ahol a kilós egységáron majdnem 5 000 (!) forint volt a különbség a télapó javára. Hiába azonban a durva eltérések, a mindig nagyon árérzékenynek mondott magyar vásárlókat nem különösebben érdekli november-decemberben, milyen csokikért, mennyi pénzt adnak ki. Az ünnep mégiscsak ünnep.

Két nap múlva mikulás, az emberek fejvesztve hajtják is az ajándékcsomagba való édességeket. És hogy mennyit? Rengeteget! 2018. november-decemberben nem kevesebb mint 8 és fél millió darab csokimikulást vettek a magyar fogyasztók több mint kétmilliárd forint értékben. Ez 5 százalékos mennyiségi növekedést jelent 2017 azonos időszakához képest.

A preferenciák viszont változatlanok, a tejcsokoládéból készült télapófigurák hozzák az értékbeli forgalom kilenctizedét, sőt, súlyuk a kategóriában évről-évre növekszik. Döbbenetes az a megállapítás is, miszerint az ünnepi szezon nagy kedvence hagyományosan a csokimikulás: a szezonális édességek több mint felét teszi ki értékben. 100 eladott karácsonyi termékből 57 ilyen

- mondta el a tavalyi kutatás margójára Hajnal Dóra, a Nielsen vezető tanácsadója. A csokimikulás-láz annak a függvényében azonban még érdekesebb, hogy az általában igen ár érzékenynek titulált magyar vásárlóknak a szeme sem rebben, ha a sokszorosát kell kifizetniük egy csokoládé-mikulásért, ami teljesen ugyanaz, mint a márka, amúgy sokkal olcsóbb táblás csokija.

Szédítő árazás

Szemezgessünk akkor! Magyarországi kiskeres webshopok készletén mutatjuk be, mekkora bődületes különbségek vannak az egyes tejcsokoládé-mikulások és a táblásak között.

Az egyik helyen például a Boci 85 grammos tejcsokoládé-mikulása 479 forintba kerül, a kilós egységára 5 635 forint. Ugyanebben a boltban a Boci 90 grammos tejcsokoládéja 309 forintba kerül, 3 433 forintos egységáron.

A különbség 2 202 forint (!) a télapó javára.

A táblás változat egy grammja tehát 3,4 forintba kerül, míg a mikulás formájúé 5,6 forintba. Száz grammon tehát már 220 forint a bukó.

Ugyanebben a boltban a Milka legnagyobb tejcsokoládé-mikulása 90 grammos, ami 699 forintba kerül. Ennek a kilós egységára 7 767 forint. Ezzel szemben a márka klasszikus 100 grammos táblás tejcsokija 279 forintért vásárolható meg, a kilós ára 2 790 forint.

A különbség a két változat között 4 977 forint (!) egységáron. Természetesen a mikulás javára.

Mindez azt jelenti, hogy míg a márka táblás csokijának 1 grammja kerekítve 2,8 forintjába kerül a vásárlónak, addig ha a finomság télapó formát ölt, máris grammonként 7,8 forintot kell kiperkálni érte. Igen, ez 100 grammon már nem kevesebb mint 500 forintos eltérés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy szupermarket webshopjába is ellátogattunk, itt a Tibi csokimikulását és sima táblását hasonlítottuk össze. A Tibi 100 grammos tejtélapója alapáron 519 forintba kerül, a kilós egységára 5 190 forint. Ehhez képest a márka 90 grammos csokitáblája 229 forintba kerül, aminek a kilónkénti ára így 3 100 forintra jön ki.

A különbség 2 090 forint (!), természetesen a mikulás javára.

Azaz míg a télapóforma grammjáért 5,2 forintot kell fizetni, addig a táblásért 3,1-et, 100 grammon már 210 forint bukóban vagyunk.

Mit lehet tenni?

Ahogy tehát az összevetésekből látszik, jócskán mélyen kell az embernek a zsebébe nyúlnia azért, ha mikulásforma édességgel akarna kedveskedni mikulásról. Persze ez erről szól, és ezt a vásárlók évről-évre meg is fejelik. Máskor ugyanis nem lehet télapóforma csokoládékat vásárolni, a táblásoknak meg ott az egész év, amíg dőzsölhetnek.

Ez is az ünnepek sajátja, ahogy az is, hogy a 90-100 grammos mikulások alatt lévő, alacsonyabb mennyiséggel csomagolt daraboknak még hajmeresztőbbek a kilós egységárai, mint nagyobb testvéreiknek. A szakadék így még mélyebb ezek között, illetve a klasszikus táblásak között.

Éppen ezért, ha valakit pusztán a csokoládé mennyiségével akarunk lenyűgözni mikuláskor, jobban járunk, ha veszünk egy parányi csokimikit mutatatóba, aztán a csomagot inkább táblás finomságokkal töltjük fel, a pénztárcánk hálás lesz ezért hatodika után.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem