Brutál drágulás a magyar boltokban: egy hét alatt 8 százalékos áremelés volt

2019. november 24. 10:30

Egy hét alatt 8 százalékkal emelkedett a téliszalámi ára, és ez csak rosszabb lehet. A krach a sertéspestis miatt ütött be.

Brutálisan emelkedett a hús után a feldolgozott termékek ára, a téliszalámi egyetlen hét alatt drágult meg jelentősen - írta az Mfor. Két héttel ezelőtt a téliszalámi kilója még átlagosan 7343 forint volt, a múlt héten azonban már 7922 forintért lehetett ennyit vásárolni belőle. Ez nyolc százalékos emelkedést jelent egyetlen hét leforgása alatt.

Bár Magyarországon sertésekben nem, csak vaddisznókban mutatták ki a betegséget, a magyar piac és árak alakulása nem független a világpiaci folyamatoktól. A Kínában kirobbanó sertéspestis miatt rengeteg állatot kellett leölni, ami miatt a helyi igényeket is képtelenek kielégíteni, ezért felfokozott importigénnyel jelentkezik az ország a világpiacon, így kétszer nagyobb kereslettel bír az ázsiai ország a korábbihoz képest.

Már megjósolták a bajt

Még szeptemberben nyilatkozott az árak alakulásáról Sutka László, a Pick Szeged Zrt. megbízott vezérigazgatója. A cégvezető a hvg.hu kérdésére arról beszélt, turbulens időszakot él most a húsipar, ezt számszerűsítette is: vannak olyan alapanyagok, amelyek esetében az árak 20-30, de akár 40 százalékkal is nőttek márciushoz képest.

A Pick esetében ugyan a stabil húsalapanyaghátteret biztosítja az, hogy a szegedi társaság része egy nagyobb élelmiszeripari integrációnak, a Csányi Sándor OTP-vezér tulajdonában levő Bonafarmnak. Sutka László azonban hangsúlyozta: bár legfontosabb beszerzési forrásuk a mohácsi vágóhidat üzemeltető Zrt., a csoport stratégiai partnere, külső forrásból is szereznek be alapanyagot, Magyarországról és Európából is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ráadásul a Bonafarm cégei közötti kereskedelem is piaci áron történik, a magyar árak pedig szintén követik az európait.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem