2019. szeptember 23. hétfő Tekla

Bréking! Újabb történelmi mélypontra zuhant a forint

  • Portfolio
  • 2019. szeptember 10. kedd 17:35

Kedd délután új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, így 332-nél jár már az árfolyam. Az ok továbbra is ugyanaz, mint eddig: romlik a külső környezet és a kilátások - írja a Portfolio.

Globálisan továbbra is romlanak a kilátások, ez pedig a forint árfolyamára is hatással van a kockázatkerülés miatt. Ennek köszönhetően a magyar deviza 0,55 százalékkal gyengült ma az euróval szemben, 331,94-nél volt az új csúcs az árfolyamban.

A dollárral szemben most 300,57-nél járunk, míg az angol font 371,24 forintba kerül.

Ma a forint ráadásul elég rendesen kilóg a sorból, hiszen a régióban a lengyel zloty és a cseh korona alig mozdult. A feltörekvő piacokon a török líra mutat a forinthoz hasonló, bő fél százalékos gyengülést, a dél-afrikai rand pedig 0,6 százalékkal erősödött.

Rövidtávon a következő időszakban az EKB csütörtöki döntése határozhatja meg a hangulatot. A befektetők most szinte biztosra veszik, hogy valamilyen lazító lépések jönnek akár a kamat csökkentésével, akár új eszközvásárlási program elindításával. Ez pedig újabb felfordulást hozhat a devizapiacon. Vagyis érdemes lesz csütörtök délután ismét figyelni.
Az utóbbi hetekben már többször feltettük a kérdést, meddig gyengülhet a foruint és az milyen hatással lehet az emberek életére, ezzel kapcsolatban az alábbi cikkekben olvashat bővebben:

Miért esik a forint?

A forint elmúlt hetekben látott gyengülése mögött több tényező is meghúzódik. Egy kis, és nyitott, azaz az exportpiaci folyamatoknak fokozottan kitett gazdaságnak régóta rossz hír volt, hogy a két világhatalom, az Egyesült Államok és Kína egymásnak esett és adok-kapok alapon emelték az importvámokat. A helyzet azután durvult el most augusztusban, hogy Donald Trump amerikai elnök felrúgta a "kereskedelmi tűzszünetet" tovább emelte a kínai importtermékek bő felét érintő vámokat. Erre a kínaiak szokatlanul gyorsan visszavágtak a vámok célzott, Trump amerikai szavazóbázisát tudatosan gyengítő emelésével, amire Trump még jobban "bepipult" és még tovább emelte az összes kínai termékre a vámokat.

Egy ilyen helyzet nyilvánvalóan jelentős globális befektetői hangulatrontó hatású, hiszen azzal fenyeget, hogy a világgazdaság jelentős részét képes lehet recesszióba taszítani. Az amerikai kötvénypiacon már régóta gyűlnek a felhők, miszerint nemcsak jelentős gazdasági lassulás, hanem egyenesen recesszió lesz. A recesszió közép távú esélyére figyelmeztet az, hogy a hozamgörbe inverzzé vált és ennek mértéke a legutóbbi napokban tovább fokozódott. Emellett a 30 éves amerikai államkötvény hozama is új történelmi mélypontra bukott, az amerikai (és egyéb fejlett piaci) hozamok pedig minden futamidőn drámaian estek az utóbbi hetekben.

Az amerikai-kínai kereskedelmi villongás nyilvánvalóan nemcsak a két világhatalom saját gazdaságának árt, hanem egyéb kisebb-nagyobb gazdasági blokkoknak is, így kiemelten fáj az Európai Uniónak, pontosabban annak éllovas exportőreként Németországnak. Ezt már jó ideje jelzik a német konjunktúra-adatok, hónapok óta mély recesszió alakult ki a német feldolgozóiparban és a romló külpiaci helyzet azzal fenyeget, hogy a szolgáltató szektor és a lakossági fogyasztás is meggyengül nemcsak Németországban, hanem több más európai gazdaságban is. A német recesszió bekövetkeztéről egyre többen beszélnek, ráadásul az európai (elsősorban a német) autószektorra kivetni tervezett amerikai importvámok kérdése is lóg még a levegőben, novemberig kell döntenie róla Trumpnak, ami tovább rontaná a német gazdasági aktivitást, ha bekövetkezne.

Tekintettel arra, hogy szorosak a német-magyar gazdasági kapcsolatok, és több nagy gazdaságban is esnek az autóértékesítések, így érthető, hogy a német gyengélkedés a magyar gazdaságnak is elkezdhetett fájni. Ezt pedig a forintbefektetők is elkezdhették felismerni, azaz azt, hogy fordul a gazdasági ciklus, az eddigi kiugró növekedési számok után határozott lassulás felé nézhet a magyar gazdaság. Így érthető, ha a forint gyengülésére irányuló pozíciókat kezdtek felvenni, igaz piaci információink szerint nem nőtt jelentősen az elmúlt hetekben a spekulatív pozíciók volumene a forint ellen, azaz nincs tömeges "rárepülés" a forint-sztorira.

Egy másik globális kihatású válság viszont az utóbbi napokban csak tovább erősödött, ez pedig a Brexit. Boris Johnson kormányfő húzásaival folyamatosan nő a no-deal Brexit esélye. Egyelőre nem látszik, hogy hova fajul a fokozódó belpolitikai válság és például a Deutsche Bank 50%-ra teszi a megállapodás nélküli brit kizuhanás esélyét. Ez nyilvánvalóan rányomja a bélyegét a globális befektetői hangulatra, a gazdasági kilátásokra, ez pedig áttételesen a forint teljesítményére is kihat.

Belső okok

A magyar gazdaságpolitika hozzáállása jelenleg úgy írható le, hogy a költségvetési politika viszonylagos szigort gyakorol (hiszen 1-2% körüli a GDP-arányos eredményszemléletű deficit, az EU-pénzek ki- és befizetési hatása nélkül, pénzforgalmi szemléletben pedig közel nulla a hiány), miközben A monetáris politika a"high pressure economy"jegyében olyan laza igyekszik lenni, amilyen laza csak tud, ameddig az nem jár az infláció toleranciasávból való felfelé kiugrásával, vagy egyéb nem kívánt következményekkel.

Egyelőre ezekre nincs jel, és az MNB-jelzései sem tükrözik, hogy aggódna a jegybank a gyenge forint láttán. Ráadásul azzal, hogy a külső konjunktúra jelentősen romlott az utóbbi hónapokban, a külső inflációs környezet is hűlni kezdett és ez lefelé húzza a magyar inflációt is, így az MNB relatív kényelmes helyzetben van a 330-as euró láttán is. Emellett az is lényeges, hogy a magyar devizahiteles probléma megszűnt, az államadósság devizaaránya már 20% alatt, így a gyenge forint ott sem fáj már igazán, miközben a gazdaságélénkítés jegyében például az exportőröket még segítheti is, ha a beszűkülő külpiaci lehetőségek mellett egy kicsit gyengébb a forint.

A külföldi nagy jegybankok (Fed, EKB) ráadásul elkezdtek a romló környezetre lazítással, vagy annak beígérésével reagálni, így a magyar monetáris politika mozgástere újra tágulni látszik. Emiatt még inkább fennmaradhat az extrém laza monetáris politikai alapállás a gyenge forint mellett is (sőt akár még további lazítás is jöhet) és így a feltörekvő piacok közül az egyik legnagyobb negatív reálkamat környezet is fennmaradhat Magyarországon (3% feletti infláció, 0% körüli rövid hozamkörnyezet, Londonból és New Yorkból többnyire ezt figyelik). Emiatt és a globális hozamsivatag miatt egyébként nem is élénkültek fel az MNB-vel kapcsolatos piaci kamatemelési várakozások, közben pedig a magyar külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg korábbi masszív többlete jócskán apadt, így ezek sem adnak táptalajt mostanában a forintnak, hogy erősödjön.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,71 százalékos THM-el, és havi 107 743 forintos törlesztővel fel lehet venni az Ersténél De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: a K&H Banknál például 107 546 forintos törlesztőt ígér a 2,81 százalékos THM; míg az OTP Banknál szintén alacsony, 2,97 százalékos THM is alacsony, 108 811 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a Raiffeisen, a Budapest Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Ez már a válság szele: az autóipar után újabb szektorokra terjedhet át a létszámstop
"Nem lehet azt prognosztizálni most, hogy ez a válság hasonló lesz, mint a 2008-as volt, de lesz." Interjú


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.19-09.25
Országos

Spar

09.19-09.25
Országos

Lidl

09.19-09.25
Országos

Aldi

09.19-09.25
Országos

Tesco

09.19-09.25
Országos

Auchan

09.19-09.25
Országos

Kika

09.18-10.01
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos