15 °C Budapest

Bort ajándékba? Ennyit szánnak rá átlagosan a magyar vásárlók

2020. november 20. 18:30

Több bort fogyasztunk a koronavírus-járvány kitörése óta, és jellemzően otthon tesszük ezt. Erősödik a webshopból történő vásárlás is, akár közvetlenül a termelőtől. A legnépszerűbb árkategória a kutatás szerint az 1000-2000 forintos tartomány.

Az októberben és novemberben az Év Bortermelője díjjal kitüntetett Koch Csaba által 1309 ember megkérdezésével készített online kutatásból az derült ki, hogy a megkérdezettek 34 százaléka rendelt már bort webshopból az elmúlt hónapokban, akár borkereskedéstől, akár direktben, a termelőtől. A többség még mindig személyesen szerzi be kedvenc nedűjét: 37,8 százalék elsősorban szupermarketben, 18,4 százalék pedig borkereskedésben vásárolja meg.

A megkérdezettek 12 százaléka úgy nyilatkozott, változtak borfogyasztási szokásai a koronavírus-pandémia kitörése óta: több bort fogyasztanak, ám jellemzően otthon. Naponta ugyanakkor csupán 6 százalék iszik bort, a legtöbben (50,1%) hetente 1-2 alkalommal nyitnak palackot.

A kutatás alapján a fehérbor a legnépszerűbb kategória; a válaszadók 62,4 százaléka fogyaszt szívesen különböző fehérborokat. A vörösbor a második helyezett (59,6%-kal), a rozé pedig a 3. helyen végzett 49,8 százalékkal. Elmondható, hogy az elmúlt időszakban a némileg visszaszorult a rozé fogyasztás, de még mindig nagyon népszerű. A vásárlók körében az első helyen a száraz kategória, a második pedig az édes bor végzett

- tájékoztat Koch Csaba. A válaszadók több mint fele 1000-2000 forint közötti összegért választ bort legszívesebben, és összességében a válaszadók 88 százaléka 3000 forint alatti árfekvésű terméket preferál.

Amennyiben ajándékba választunk bort, egy kicsit gálánsabbak vagyunk: a legtöbben (39,2%) 2000-3000 forint közötti árfekvésű terméket vásárolnak, 18,8 százalékuk pedig akár 5000 forintig is elmegy.

"A fogyasztók többsége úgy véli, hogy nem feltétlenül van szoros összefüggés a bor ára és minősége között, ezért a választás leggyakrabban a közép árkategóriájú jó minőségű borokra esik. A vásárlók számára a bor kiválasztásának legfontosabb szempontjai: a név, a márkaismertség, a bor címke és a borászat elnyert díjak feltűntetése a palackon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A felmérés eredménye alapján a fogyasztók 80 százalékánál döntő szempont a bor vagy a borászat díjnyertes minősítése. A vásárlási szokások alapján kijelenthető, hogy a megkérdezettek nagy része előnyben részesíti a magyar borokat a külföldi borokkal szemben (a válaszadók 44,7%-a nem fogyaszt külföldi bort); ami rendkívül örömteli eredmény a magyar borok számára" - mondja a felmérés kapcsán Evans Victoria, a 2020-as év Sommelier Bajnoka.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm