13 °C Budapest

Bombaáron lehetne saját pálinkád, de a költségek felét lenyúlja az állam

2018. január 3. 12:15

2018-ban is folytatjuk sorozatunkat, amelyben pénzzel kapcsolatos Google keresési javaslatokat válaszolunk meg, hogy neked már rájuk se kelljen keresni. Ezúttal azokat a potenciális kereséseket vettük górcső alá, melyeket a kereső azután dob ki, hogy begépeltük a "mennyiért" szót. Nézzük.

Amikor elkezdesz a Google keresőjében begépelni szinte bármit, a cég megpróbálja kitalálni, hogy tulajdonképpen mire is leszel kíváncsi, és a keresőmező alatt felkínál potenciális keresési kifejezéseket, szókapcsolatokat. Ezeket hívják keresési javaslatoknak.

Ezeket a javaslatokat alapvetően a korábbi kereséseink, mások keresései és a begépelt szavak alapján dobja fel a keresőmotor. Sorozatunkban megválaszoltuk már azokat a keresési javaslatokat, melyeket a Google

szavak begépelése után dobott fel, ezúttal pedig azok a javaslatok jönnek, amelyek a "mennyiért" szó begépelésekor jelennek meg.

forrás: Google

"mennyiért vegyek autót"

Ezt a kérdést leginkább a saját anyagi viszonyainkhoz képest érdemes megválaszolni. Ha lízingre vesszük az autót, akkor fontos, hogy ne centizzük ki a havi büdzsénket. Egy esetleges kamatemeléskor a lízingdíjak is megnőhetnek, így legyünk felkészülve arra, hogy a fizetésünk nem, csak a havi fizetési kötelezettségünk emelkedik.

Amin nem érdemes spórolni, azok leginkább az autó biztonságos használatához kapcsolódó költségek, ehhez tartozik, hogy jó műszaki állapotú autót vegyünk, legyenek benne légzsákok, ha nyáron is használjuk, akkor a légkondit is érdemes megfizetni, ezen túlmenően pedig mindig évszaknak megfelelő, jó futófelülettel rendelkező abroncsok legyenek az autónkon.

Ha most szeretnél finanszírozás után nézni, ahhoz a Pénzcentrum autóhitel kalkulátorát ajánljuk, ahol a magyar bankok ajánlatait hasonlíthatod össze. Egymillió forint hitelösszeg és 72 hónap futamidő esetén a CIB Banknál (minimum havi 120 ezer forintos, a bankhoz érkező jóváírás esetén) a törlesztőrészlet 19 107 forint (THM: 11,73%). A Cetelemnél ugyanezzel a hitelösszeg, futamidő kombinációval 21 140 forint a törlesztő (THM: 16,51%), A Cofidisnél (130 ezer forintos igazolható jövedelemtől) 22 491 forintot (18,9%), a Budapest Banknál pedig 23 317 forintot (THM: 20,5%) kell fizetni havonta.

"mennyiért cserélnek ablakot"

Az ablakcsere egy esetleges felújítás egyik legnagyobb költsége, a végső fizetendő összeg nagyban függ attól, hogy szeretnénk-e dupla üveget, milyen anyagból készül a kerete, milyen ablakpárkányt szeretnénk, és természetesen a méretet is figyelembe kell venni.

Hüvelykujj szabály szerint azonban, ha nagyméretű, duplaszárnnyal nyíló ablakról van szó, érdemes 150 ezer forintot, kisebb ablakok esetében pedig 100 ezer forintot számolnunk szereléssel együtt. Ennél olcsóbb, jó minőségű ablakot nem nagyon fogunk találni, felső határ pedig a csillagos ég.

"mennyiért burkolnak"

Ez nagyban függ attól, hogy mit szeretnénk burkolni és milyen anyagokat használnánk, de általánosságban elmondhatjuk, hogy a munkadíj és a ragasztásó költsége 1500 és 3000 forint között mozog négyzetméterenként. Meglehetősen alacsony minőségű burkolóanyagot pedig találunk akár 1500 forintért is, határ pedig a csillagos ég ebben az esetben is.

"mennyiért főzik a pálinkát"

Bérfőzőt literenként 1600 - 1800 forint találunk, mely összegből 50 százalék alkoholfokos pálinka esetén 835 forint a literenkénti jövedéki adó. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

"mennyiért váltják az eurót"

A jelenlegi középárfolyam 309.42 forint. Ennyiért azonban nem nagyon fogunk találni senkit, aki átváltaná a pénzünket. Ennél kicsit többet kell majd fizetnünk, ha vesszük az eurót, és egy kicsit kevesebbet fogunk kapni érte, ha eladjuk. Fontos még előre egyeztetni, hogy van-e kezelési vagy váltási költség, hiszen azt is meg kell fizetni. Sokan nem tudják, hogy tranzakciós illetéket pénzváltás után is fizetnie kell a váltónak, mely az eladott összeg 0,3 százaléka, de maximum hatezer forint.

Amennyiben a hivatalos középárfolyamhoz képest a váltási árfolyam különbsége több mint 5-6 forint, akkor érdemes másik váltót keresni, és ez abban az esetben is igaz, ha túl nagy (mondjuk 800-1000 forintos) kezelési költséget számítanának fel. Budapesten meglehetősen jó árfolyamon lehet pénzt váltani a városban sok helyen. 

"mennyiért lehet eladni egy vesét"

Erről már írtunk korábbi cikkünkben. Először is fontos kiemelni, hogy a szervkereskedelem tiltott Magyarországon. Másfelől pedig azt érdemes figyelembe venni, hogyha el is adnánk a vesénket, akkor is csak a vevő által fizetett összeg töredékét kapnánk meg. Ebben a Guardian cikkben azt írták 2012-ben, hogy egy vesét 200 ezer dollárért (akkor árfolyamon kb. 44 millió forint) értékesítettek a szervkereskedők, de annak, akiből kioperálták, csupán ötezer dollár (kb. 1,1 millió forint) ütötte a markát Indiában.

"mennyiért takarítanak"

Bruttó 1140 forintba is belekerülhet négyzetméterenként, hogy profik takarítsák ki a lakásunkat, így egy 60 négyzetméteres lakás esetében 68 ezer forintot, egy kisebb, 120 négyzetméteres házért pedig 137 ezer forintot kell fizetni.

"mennyiért festenek ki egy szobát"

Természetesen függ a szoba méretétől, és az is igaz, hogy nehéz olyan szakembert találni mostanában, aki egy szoba miatt kiszáll. Ugyanakkor egy 20 négyzetméteres szobáért ha fehérre festés esetén többet kérnek, mint 50-80 ezer forintot, akkor gyanakodhatunk, hogy nagyon nagy árréssel dolgozik a szakember. Ha nagyon rossz minőségű a fal és sokat kell glettelni, akkor viszont az árak nagyon megnőhetnek.

"mennyiért lehet hajat eladni"

Nagyban függ a hosszúságtól, a súlytól és a színtől. Általában a szőkékért adnak többet, és legalább 40-50 cm, amely fölött értékesíteni lehet. Egy 70 cm-es, szőke hajért akár 35 ezer forintot is fizetnek.

"mennyiért lehet számlát venni"

Ezt meg sem hallottuk, de ha valaki esetleg arra gondolt, hogy mennyiért lehet számlatömböt venni, annak az ára 250 és 600 forint között mozog, típustól függően.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem