16 °C Budapest

Bevallotta a lottónyertes: így nyert sokadszorra is a tuti taktikával

2017. március 14. 11:32

Szombaton elvitték az Ötöslottó 1,9 milliárdos nyereményét, ami a játék történetének 17. legnagyobb elvitt összege volt. Lottónyertesek vallottak arról, hogyan játszanak, van, aki már többször is nyert a sikeres stratégiának köszönhetően.

Egy szerencsés játékos az 1, 4, 40, 49, 67 számokkal 1,9 milliárd forintot nyert szombaton az Ötöslottón, ez az összeg az játék történetének a 17. legnagyobb nyereménye. A tavalyi év 47. hetében született utoljára öttalálatos, így 14 hete halmozódott a főnyeremény, ráadásul, a nyertes számokat a jubileumi sorsoláson húzták ki: ugyanis 60 éve, 1957. március 7-én tartották az első lottósorsolást.

A szombati sorsolásra egészen rendkívüli számú, több mint 4.8 millió alapjáték érkezett be (a heti átlagos 3,5 millió darab helyett), ezek közül került ki az egyedüli nyertes szelvény. A nyertesnek a sorsolás napjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a nyereményéért.

A mostani főnyeremény, úgynevezett rendkívül nagy összegű nyereménynek számít, ezekre az esetekre a lottótársaság egy külön telefonszámot tart fenn a jelentkezés céljából, az úgynevezett nagynyertes-vonalat. Ez a telefonszám a Szerencsejáték Zrt. weboldalán és minden értékesítőhelyen is megtalálható.

A nyereményfelvétel folyamatáról általánosságban elmondhatjuk, hogy amennyiben a nyertes telefonon jelentkezik, a lottótársaság először meggyőződik arról, hogy tényleg a nyertessel beszél. A szelvény olyan információkat tartalmaz, amelyről csak a tényleges nyertes tudhat. A kifizetési eljárás lefolytatása mindezek után történik a Szerencsejáték Zrt. által meghatározott helyen és időben. Általánosságban elmondható, hogy amíg a kisebb nyereményekről esetenként megfeledkeznek a játékosok, de meglehetősen ritka, hogy a több százmillió forint feletti nyereményekért ne jelentkezne tulajdonosuk. Bár előfordult már ilyen eset is: az Ötöslottón néhány éve például 430 millió forintért nem jelentkezett a nyertes.

Míg a ’60-as és ’70-es években a nagynyertesek még gyakran nyilatkoztak a sajtónak, ma már nem jellemző, hogy Magyarországon kiállnának a nyilvánosság elé és felvállalnák, hogy esetleg több milliárdot nyertek. A lottótársaság pedig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy óvja a nyertesei anonimitását, biztonságát, így a nyertes kilétéről, annak hozzájárulása nélkül semmilyen információt nem ad ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nagyobb nyeremények felvételekor a Szerencsejáték Zrt. kollégái ugyanakkor felajánlják a szerencsés nyertesnek, hogy kitölthet névtelenül egy kérdőívet, amelyben információkat oszthat meg magáról, játékszisztémájáról, életéről úgy, hogy anonimitása biztosított marad.

A visszajelzésekből kitűnik, hogy a legtöbb nyertes hosszabb ideje, akár már évtizedek óta rendszeresen játszik azzal a játékkal, amelyen nagynyereményt ért el.

Vannak olyan nyerteseink, akik rendszeresen játszanak más szerencsejátékot is, de vannak olyanok, akik csak egy játékon teszik meg számaikat. A lottójátékok esetében főleg az állandó, "családi" számok vezetik a listát, de néhányan gépi játékokkal játszanak és nyernek. Nem egy milliós, milliárdos nyeremény tulajdonosa vallhatja magát a "szerencse fiának", hiszen sokan már több alkalommal nyertek nagyobb összeget.

Kinek beszélnek a nagy nyereményről?

Sok mindenben különböznek a lottónyertesek, például van, aki egyből elmesélte a nyeremény hírét családtagjainak, de van olyan is, aki terve szerint soha senkivel nem fogja megosztani, hogy nagyobb összeget nyert. Viszont kivétel nélkül minden nyilatkozó azt állította, hogy befekteti a nyeremény egy részét, és döntéséhez kikéri megbízható pénzügyi tanácsadók véleményét, segítségét is. Majdnem mindegyikük tervezi a főnyeremény kézhezvételénél, hogy jótékony célra is adományoz majd, de akad olyan nyertes is, aki saját alapítványt kíván létrehozni.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem