6 °C Budapest

Beütött a mézkrízis: alig veszik a magyar termékeket

MTI
2020. február 7. 08:30

Gyér érdeklődés mutatkozik a magyar méz iránt a külföldi vevők körében, így a felvásárlás gyakorlatilag szünetel - nyilatkozta Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke a Világgazdaságnak.

A lap pénteki számában megjelent cikkben Fazekas Gyula elmondta, a piac telítődése már november közepén érezhető volt, a nyugat-európai vevők "maguk előtt tolják" a megvásárolt árut. Többen közülük jelezték, hogy nem vásárolnak már mézet a következő szezonig - tette hozzá.

Közölte, az aktuális piaci helyzet egyik fő oka a vegyes méz esetében, hogy az ukrán áru a magyarhoz képest alacsony áron érkezik az Európai Unióba, ezért gyakorlatilag lehetetlenné válik a magyar vegyes méz külpiaci értékesítése.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke a lapnak elmondta, hogy euróban számolva az elmúlt tíz évben 35-40 százalékkal csökkent a méz felvásárlási ára. A felvásárlás pedig szakaszossá vált: a méhészek néhány éve még bármikor el tudták adni a terméküket, mára viszont hosszabb időszakokra is leáll a piac, jelenleg például a legnagyobb magyarországi felvásárlók egyike sem vesz mézet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem