2021. február 26. péntek Edina

Bespájzoltak a magyarok gyógyszerekből: idén már nem is mennek patikába


Ősszel nyoma sem volt a pánikszerű gyógyszervásárlásnak, októberben a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma 46,9 milliárd forint volt, ami szeptemberhez képest 1,4 százalékos visszaesést, éves alapon pedig 1,1 százalékos lassulást jelez.

A Hiflylabs Zrt. elemzőcég adatai szerint az éves kumulált gyógyszerforgalom még mindig viszonylag magas, a januártól októberig tartó időszakban a regisztrált forgalmi érték 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Dobozszám szerint pedig az év első tíz hónapjában 2 százalékkal adtak el több vényköteles gyógyszert - jelezte Virág Zsolt, a Hiflylabs Zrt. szakértője.

A támogatott vényköteles gyógyszerek októberi forgalma ugyanakkor mind darabszámban, mind értékesítési volumenben elmarad a szeptemberi értékektől, illetve az előző év azonos időszakának adataitól is - írja a Világgazdaság. A két járványhullám trendje közti hasonlóság, hogy az első hónapban egyaránt megugrott a gyógyszerfogyasztás, majd a második hónapban jött a korrekció.

A második hullám alatt a fogyasztás jóval kiegyensúlyozottabb, alig haladja meg a gyógyszerforgalom a szokásos havi fluktuációját, illetve az ősszel tapasztalt átlagos fogyasztás is jóval alacsonyabb a tavaszinál

- mutatott rá a szakértő. A regionális eloszlás a tavaszi helyzetet idézi: a távmunka szélesebb körű elterjedése miatt a fővárosi forgalom jelentős része vidékre terelődött, leginkább a Budapest körüli agglomeráció forgalma emelkedett jelentősen, és még októberben is nagy volt a Balaton környéki értékesítés pozitív kilengése.

Címlapkép: Getty Images

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked